5 életmentő felszerelés, aminek minden lakásban ott lenne a helye

Éjszaka arra ébredni, csípős füst szagot érzel. Hallani, ahogy ropog a tűz és látni a lángok fényét. Vagy hallani, ahogy kiabál valaki, “tűz van”!  Rémálom, ami sokaknak sajnos  valóság: évente több százan vesztik életüket tűz miatt a saját otthonukban. Égve felejtett gyertyák, el nem nyomott cigaretták, fellobbanó forró olaj és elöregedett vezetékek: ezek a lakástüzek leggyakoribb okai. És bármilyen óvatosak vagyunk, elég egy pillanat és már lángol is a konyhaszekrény, a függöny, vagy az ágynemű.  

shutterstock_220431301.jpg

Hőszigeteléssel is megfékezhetőek a lángok

De hiába vagyunk mi otthon mindig óvatosak. Társasházak esetén előfordul, hogy nem egy adott lakásból indul ki a tűz, hanem egy közös helyiségből, például az emeleti villanyóra-szekrényből, ami leggyakrabban elektromos hiba miatt gyullad ki. Így az egész épület veszélybe kerülhet, ami aztán a hírekben, mint tragikus társasházi illetve paneltűzként híresül el.   

A katasztrófavédelem a B–E tűzvédelmi osztályú – bizonyos mértékig éghető –, 10 centinél vastagabb maggal rendelkező hőszigetelő rendszerek esetében a homlokzati nyílászárók felett minden esetben nem éghető anyagú szigetelés alkalmazását írja elő. Ezért van az, hogy a panelprogramos szigetelések óriási hófehér lapjait szabályos foltokban kőzetgyapottal választják el. 

shutterstock_1779696128.jpg

Manapság már elérhetőek, sőt kötelezőek az olyan építőanyagok és szigetelések, amik sokáig ellenállnak a lángoknak, így amellett hogy tovább van lehetőség kijutni az égő falak közül, az otthonunk is kisebb kárt szenved egy tűz esetén. 

A tűzálló festékek, habarcsok és egyéb bevonatok mellett a megfelelő hőszigetelő anyagok használata kiemelten fontos. A hőszigetelő anyagok piacát hazánkban legtöbben a polisztirol és a szálas anyagú termékekkel azonosítják, pedig speciális igényeket is kielégítő megoldásokra alkalmas termékek is rendelkezésre állnak a piacon. 

 

A Multipor ásványi hőszigetelés egy teszt során bizonyította, hogy több percen keresztül ellenáll akár  900°C fokos hőterhelésnek is, de az oltás sokkszerű hűtését is jól tűri. Így nem csak a lakók menekülése biztosított, de a tűzoltókat is védi a munkájuk közben.

A Multipor ráadásul levegővel hőszigetel, tehát a párát is átereszti, ami természetes klímát biztost az otthonunkban.  

Amennyiben mégis fennáll a veszélye annak, hogy otthonunk nem olyan anyagokból épült, melyek tűzállóak lennének, inkább készüljünk fel és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ha mégis tűz ütne ki, pánik helyett tudjuk, hogy mi a teendő.  Ezek a bárhol megvehető tűzbiztonsági felszerelések életet menthetnek.

shutterstock_1011274870_1.jpg

Füstjelző

A lakások elenyésző részében van csak beépített, vagy akár utólag vásárolt füstjelző készülék. Pedig ez a pár ezer forintért beszerezhető és egyszerűen üzembe helyezhető eszköz időben riaszt, ha füstöt érzékel. A legújabb okos füstjelzők a  telefonunkon is riasztanak, ha füstöt érzékelnek, így akkor is tudomást szerezhetünk a tűzről, ha nem vagyunk otthon. Érzékelőt minden szobában érdemes elhelyezni és az egész családdal megismertetni a működését. Próbáljuk ki és teszteljük a hangját, aztán beszéljük meg, hogy kinek mi a feladata, ha meghallja a riasztást. Így mindenki tisztában lesz azzal, hogy mi a dolga és elkerülhetjük a pánikot. 

shutterstock_792862648_1.jpg

Tűzoltókészülék

A porral oltó készülékek drágábbak, mint a füstérzékelők, de hatalmas segítséget jelentenek az időben felfedezett, kisebb lakástüzek esetében. Mondanunk sem kell, hogy a belobbant olajat, vagy az elektromos tüzet nem szabad vízzel oltani, de ha elérhető távolságra és helyen kéznél van egy porral oltó, azzal biztonsággal megkezdhetjük az oltást, vagy menekülési utat biztosíthatunk. Természetesen párhuzamosan érdemes a tűzoltókat is riasztani és ha nem boldogulunk, minél előbb elhagyni a lakást. 

Tűzoltó takaró

Ha nincs oxigén, nincs láng, ezt már régen tudjuk, ezért gyakori, hogy valamilyen pokróccal, takaróval, fedővel fojtják el a fellobbanó tüzet. Sajnos előfordulhat, hogy a hirtelen felkapott anyaggal többet ártunk, mint használunk. Ha az oltásra használt pokróc könnyen meggyullad és nem fojtottuk el azonnal a tüzet, csak még nagyobb lesz a baj. Ilyen esetekre kapható a speciális bevonattal ellátott tűzoltó takaró, amit folyadék, konyhai tűz esetén is biztonsággal használható.

Tűzoltó spray

A porral oltó készüléknél jóval egyszerűbb, kis eszköz, amit a család minden tagja biztonsággal kezelhet. Egy kandallóból kipattanó szikra, vagy a sütőben lángrakapott ételnél is egyszerűen, pár méter távolságból használható: csak megnyomjuk a flakon tetején lévő gombot és kész.  Nincs szükség kibiztosításra, nincs súlya, egyszerű és életmentő. 

first-alert-ladder.jpg

Biztonsági hevederek és létrák

A többszintes családi házakban a hálószobákat általában az emeleten alakítják ki, így egy éjszaka keletkező, a földszinti konyhában, egyéb helyiségben kipattanó tűz esetén bajban lehetünk, hiszen a füst, vagy a lángok elzárhatják a menekülési útvonalat. Ilyen esetekre találták ki az ablakok fölé/alá felszerelhető, vagy egy mozdulattal felhelyezhető, biztonságosan kezelhető rendszereket. Ezeknél biztosító hevederrel mászhatunk le egy kihajtható létrán, vagy egy hevederbe beülve, csörlőn ereszkedhetünk le a földre. Ha szeretnénk biztonságban érezni magunkat az emeleten is, fontos, hogy csak a magasságnak megfelelő eszközt vásároljunk és szakemberrel szereltessük be azt. 

 

 

süti beállítások módosítása