A háború hatása az építőiparra és a hazai ingatlanpiacra 

A szomszédban zajló harcok hatását az első napok óta megérezte Magyarország is. Ezrével érkeznek a menekültek, gyárak és üzemek zárnak be, ahol pedig még tart a termelés, ott a szállítás jelent kihívást. 

Azt nem tudni, hogy meddig tart a háború, de a hazai építőiparban és az ingatlanpiacon is számolni kell a következményeivel.  

shutterstock_2129012939.jpg

Nem lesz nyersanyag, de az is drágán? 

Oroszország és Ukrajna nagy beszállítónak számít fémek és egyéb nyersanyagok tekintetében. Mindkét ország Európa fontos réz beszállítója, erre az anyagra pedig az építőiparban nagy szükség van. Emellett nikkelt, platinát, illetve egyéb ásványokat és vegyi anyagokat is küldenek exportra. 

Ha az ellátási láncok a háború, illetve a korlátozások miatt megszakadnak, az áruhiányt és drágulást okoz. A réz az építőiparban nagyon fontos szerepet tölt be: a fűtési rendszerek kiépítésénél, a vezetékeknél is szükség van rá, illetve a szaniter csőhálózatánál szintén. Ha ezek drágulnak, drágul a kivitelezés és a felújítási munka egyaránt. 

shutterstock_2131279607.jpg

Hiányzó munkaerő 

A hazánkban ezrével érkező menekültek nagyobb része valószínűleg csak átutazik Magyarországon. Azok, akik viszont hazánkban várják ki a háború végét, nagy eséllyel az építőiparban találnak majd munkát. A szektorban jelenleg fennálló munkaerőhiány kedvez is az elhelyezkedésnek: segédmunkásokra és szakmunkásokara is szükség lenne. 

Amennyiben az elhúzódó harcok miatt a jelenleg nálunk dolgozó ukrán építőipari munkást is behívják katonának, akkor akár tovább súlyosbodhat az élőmunka hiánya.  

shutterstock_2120015726.jpg

Kevesebb orosz befektető

A szakemberek szerint egyelőre nincs mérhető hatása a háború és a hazai lakóingatlan piac helyzete  között. Az viszont elképzelhető, hogy a jövőben az Oroszországból érkező befektetők vásárlásai csökkennek. Számítani lehet arra is, hogy a pénzügyi befektetések a szankcióknak köszönhetően korlátozódnak majd. A dráguló alapanyagok megnő az építkezések, felújítások költsége, illetve előre nem kalkulálható csúszások várhatóak. 

Az biztos, hogy egyelőre csak találgatni lehet, hogy az ukrán-orosz konfliktus következtében milyen hatásokkal kell számolni a szektorban. Egy biztos, hogy minél inkább elhúzódik a háború, az további beláthatatlan kockázatokat jelent majd az építőiparra és a lakáspiacra nézve. 

 

 

süti beállítások módosítása