Már 100 éve bizonyít a pórusbeton
Kezdetben az ember a házépítéshez főleg a közelében fellelhető és elérhető anyagokat használta fel. Őseink agyagból, döngölt földből, sövényfalból, a rendelkezésre álló kőből építették a nem túl tartós, megfelelően szigeteltnek pedig nehezen nevezhető épületeiket. Ezeknek az anyagoknak a nagy része nem volt elég időtálló, így keményebb anyagokat, köveket kellett használni, amik viszont nem voltak mindig fellelhetőek. A szállítás pedig sok pénzt és időt vett igénybe. De ahogy egyre több épületre volt szükség, megjelent az igény a tartós, nagy mennyiségben előállítható falazóanyag előállítására is.
A római alapanyag és a legerősebb beton
A római birodalom híres volt az építészetéről és a technológiai újításairól. Jellegzetesen a tömegtermelésre is alkalmas égetett téglából építkeztek, de a fa mellett a cement, a habarcs és a fém is fontos alapanyagnak számított. Volt azonban egy ezeknél is izgalmasabb összetevő, ami egy kimagaslóan tartós, nagy szilárdságú és hosszú élettartamú betont eredményezett. Ez volt a tobermorit.
A tobermorit az ókori építkezések legizgalmas alapanyaga volt. A római építészek ugyanis rájöttek, hogy ha ezt a vulkáni eredetű ásványt mészkővel keverik, hevítik és tengervízzel kezelik, akkor az kristályosodni kezd és csak még erősebbé válik. Így különösen ideális vízzel érintkező felületek, gátak, kikötők építésére is. Ezeknek az ókori építményeknek most is a csodájára járunk, hiszen tartósságuk lenyűgöző.
A svéd türelmetlenség eredménye: az Ytong
Jó pár év eltelt az ókori építkezések óta, amikor az 1900-as évek elején Svédországban megjelent az igény arra, hogy a közelben kitermelhető fa helyett találjanak egy olyan építőanyagot, ami nagy mennyiségben ipari technológiával előállítható, de megtartja a fa jó épületfizikai tulajdonságait, mint a kiváló hőszigetelés, könnyű megmunkálhatóság és a magas nyomószilárdság.
Nem is kellett sokáig várni: egy építészettudományi oktató, Dr. Johan Axel Eriksson 1923-ban végzett kísérlete fantasztikus eredményt hozott. Bár a stockholmi Királyi Műszaki Intézet építéstechnikai adjunktusaként tudta mit csinál, Dr. Johan Axel Eriksson türelmetlensége és a szerencsés véletlen az, aminek a felfedezését köszönhetjük. A különféle pórusbeton mintákon dolgozó tudós eredményre vágyott és egy kicsit felgyorsította a kísérletezési folyamatokat. Ennek köszönhetően egy addig csak a természetből ismert kőzet jött létre: ami a tobermorit volt. Bár az alapanyag a római korban már bizonyított, a mesterséges előállítás új alternatívát jelentett az építőipar számára.
A töretlen siker
A pórusbeton receptje már megvolt, de a gyártáshoz szükség van befektetőkre is. 1929-ben Karl August Carlen meglátta a lehetőséget és beruházott a pórusbeton gyárba, így már abban az évben megindulhatott a munka az Yxhult városban álló első Y-TONG üzemben. Innen ered a fehér tégla neve is: az Y-Tong a város nevének, és a beton svéd szónak (betong) a rövidítéséből képződött.
A képeken látható családi ház a gyárban készült téglákból épült, 1930-ban. A klasszikus szépségű épület amellett, hogy tökéletes állapotban van, hosszú távú fenntarthatósága is figyelemre méltó. Ismereteink szerint a Svédországban ma is álló ingatlan előtt nem épült olyan egyszerű, tömör falazott szerkezet, mellyel szemben kifejezett igény lett volna a kiváló hőszigetelés és a generációkon át sem csökkenő teherbírás.
A pórusbeton Magyarországon
Az első üzem az 1960-as évek végéig működött, azóta világszerte számtalan országban építettek a svéd technológián alapuló pórusbeton gyárakat.
Magyarországon 1991 óta működik az Ytong Falazóelemgyár, mely az elmúlt több mint 30 év alatt elérte, hogy a „fehér tégla” szinonimája mára az Ytong márkanév legyen. Az azóta több névváltozáson átesett Xella Magyarország Kft. Ytong-Falazóelem gyára Halmajugrán a Mátrai Hőerőmű szomszédságában máig kiváló minőségű és hosszú élettartamú építőanyagot állít elő.
