Létezik könnyű és gyors építkezés, ami ráadásul költséghatékony is?

Ha megtudjuk, hogy valaki építkezésre adta a fejét, az első reakció általában a tisztelettel vegyes csodálat, hogy ekkora fába vágta a fejszéjét. Mind ismerünk családokat, ahol saját kezűleg talicskázott téglarakások, a sitthordással töltött nyarak és a félkészen álló falak megtépázták a harmóniát, de legalábbis évekre megnehezítették mindenki életét. Pedig a saját ház építése mellett sok minden szól. 

mbt6_kep.jpg

A helyzet továbbra sem könnyű

Az építőipar ugyan dübörög, de a gyors drágulás, a nyersanyag- és munkaerőhiány rendesen megkeseríti a felújításba, építkezésbe kezdők életét. 

A koronavírus járvány az egész világot megrengette és hatással volt minden szektorra, így az építőiparra is. Az első hullámban akadoztak az építkezések, a logisztikai hálózatok és a gyártás is leállt. A gazdaság újraindítása mindenki érdeke volt, ám ennek következtében hatalmasat nőtt a nyersanyagok ára is. Fél év alatt bizonyos építőipari anyagok esetében kétszámjegyű növekedéssel kellett szembenézni. 

A járvány csillapodásával és a gazdaság erősödésével a helyzet javulni látszott. A drágulás előtti állapotra már nem érdemes számítani, de 2021 őszére az árak 10-15 %-al csökkentek és a gyártási folyamatok is több területen felgyorsultak. 

Aki építkezett, felújított, vagy akár ingatlant vásárolt, biztosan megérezte ezeket a folyamatokat. A fajlagos lakásépítési költségekben és kiskereskedelmi árakban érezhető volt a változás, az új és a felújított lakások ára is nőtt. A lakásépítési költségeket nézve 2021-ben az anyagköltség 21,8 %-al lett drágább. 

shutterstock_1907978479.jpg

A konkrét számok

A KSH 2020-as adatait alapul véve egy új ház építési költsége (az anyag és munkadíjat is figyelembe véve) a fővárosban 345 ezer forint volt. Az országos átlag 301 ezer forint/négyzetméter. Az ingatlanfejlesztők által épített új társasházi lakás esetében Budapesten 318 ezer forintot ért egy négyzetméter, az országos átlag itt 305 ezer forint volt. Bővítésnél Budapesten 280 ezer forintos árral kellett számolni. Ezek a munkák országosan 249 ezer forintos négyzetméteráron mentek. 

Ha ezekhez az átlagos értékekhez hozzáadjuk a 2021 első félévében tapasztalt 16-16,9%-os építési költségnövekedést, akkor kijön, hogy egy budapesti családi házat 400 ezer forintos  négyzetméteráron építhettünk. Ez a szám országosan 350 ezer forint volt. 

Tehát ha a cél egy 100 négyzetméteres családi ház volt, az építési költségre 35-40 millió forintot kellett szánni. És ebben még nem szerepel a tervezés, a telek, a gépészet és természetesen a belső berendezés sem. Viszont számolhattunk a szakemberhiánnyal, a rengeteg előszkészítéssel és az elhúzódó építkezéssel is. 

referenz-efh-deutschkreutz-winzergasse.jpg

Új építési technológiák alkalmazása

Az építkezés folyamata számos gazdasági tényezőkből épül fel, amelyek nagyban befolyásolják a végleges bekerülési költséget, úgy, mint az építkezés időtartama, valamint a megfelelő szakképzett munkaerő megléte.  

Erre kínál megnyugtató megoldást az Ytong vasalt pallós építési rendszere. A nagy méretű Ytong fal-, födém és tetőpallóknak az adott épülethez igazadó méretre történő gyártása jelentősen lerövidíti az építkezés idejét, továbbá csökkenti a szükséges élőmunkaerő mennyiségét, mely a hagyományos kiselemes építkezéshez képest csupán 1/3-nyi, így kiváló minőségű projektek valósíthatók meg gyorsan és gazdaságosan. 

A nagy elemekből, és a daruval történő beépítésből adódóan egy munkanap alatt akár 100 m² falfelület is megvalósítható. Ez hozzávetőlegesen egy családi ház egy teljes szintjének felel meg! Az előre megtervezett elemkiosztás segítségével maximalizálható a szerkezet teljesítménye, minimalizálható a nem megfelelő építésből, csomóponti kialakításából fakadó hibák száma. 

robbantott_vasalt.jpg

A teljes építési folyamathoz elég egy darukezelő és két szakember, ami kiemelten fontos szemponttá vált a szakember hiányos gazdasági környezetben. A gépi elem mozgatás ergonomikus munkavégzést tesz lehetővé, ezáltal megkönnyítve és jelentősen növelve a szakképzett munkaerő energiahatékonyságát. 

Az Ytong palló rendszere ugyanazokkal a kiváló épületfizikai tulajdonságokokkal rendelkezik egy rétegben, mint a hagyományos falazóelem, így a „tér minden irányában” azonos mértékben szigetel, páraszabályozásból adódóan optimális lakóklímát biztosít, valamint megfelelő nyomószilárdsága miatt masszív és értékálló szerkezetet biztosít. 

Az építkezés során az összes palló tökéletesen egymáshoz illeszthető, hisz előzetes tervek alapján milliméter pontosan kerülnek legyártásra, nem keletkezik építési hulladék. Amennyiben a kivitelezés során a födém- és tetőpallók is beépítésre kerülnek, úgy a tökéletesen illeszkedő homogén rendszerelemek eredményeként, megelőzhetők a hőhidak. 

Adjunk egy esélyt az új építési technológiának, hiszen ebben az esetben nincs szükség népes brigádokra, és megszűnhet a hónapokon át tartó költséges, stresszes építkezés folyamata. 

süti beállítások módosítása