Így díszítsd az otthonod tavasszal

Noha az időjárás az elmúlt napokban nem nagyon akart beletörődni, a tavasz akkor is itt van, márpedig ilyenkor kicsit megpróbáljuk az otthonunkat is felfrissíteni. Ha nem muszáj, akkor persze nem felújítással.

igy_diszitsd_az_otthonod_tavasszal.jpg

Be kell vallanom, azok közé tartozom, akik elméletben, egy tea vagy más kellemes ital mellett nagyszerűen el tudnak gondolkodni azon, miként kellene felújítani a lakást, de amikor neki kellene állni a dolognak, akkor valahogy mindig sikerül találni valami jó (rendben, néha elég átlátszó) indokot a halogatásra. 

A felújítási láz tehát részemről ilyenkor tavasszal ugyan beköszönt, de ha elég kitartó vagyok, akkor ki tudom várni, míg elmúlik. (Aki nem, annak itt írtam arról, mire érdemes figyelni.) 

Más kérdés az otthon csinosítgatása, szépítgetése. Ehhez nem feltétlenül kell nekiesni az egész lakásnak, egy-egy kiegészítővel, kisebb felületek újrafestésével szuper eredményeket érhetünk el. 

Az idei trendeket böngészve futottam bele pár érdekes ötletbe, tanácsba, ezek közül mutatok be most párat, hátha sikerül elindítani a vezérhangyát. A Vogue például három lakberendezőt-dizájnert kérdezett, és abban mindannyian megegyeztek (hála az égnek), hogy nem feltétlenül kell teljes újratervezést végezni. 

Lássuk, mit tanácsoltak a menők! 

Zöld 

Az amerikai hírességek egyik kedvenc lakberendezője, Martyn Lawrence-Bullard úgy vélte, a zöld az idei tavasz (általában véve az egész év) egyik kedvenc színe, mindenféle árnyalatban, a lime-tól a smaragdig. A szakember szerint még csak a falakat sem kell átfesteni, már azzal feldobhatjuk a lakást, ha a fehér tányérok mellé smaragdszínű poharakat teszünk. 

Tompa árnyalatok 

Ezzel együtt a semlegesebb, visszafogottabb színek uralkodnak majd, mint a fehér, a bézs, a szürke, a camel, vagy a pink, tehát aki nem szereti a harsányságot, megnyugodhat, könnyen divatos maradhat visszafogottan is. 

Trópusi nyomatok 

A lakberendezés elég pontosan követi a kifutók trendjeit, így elnézve a Marc Jacobs, a Prada, és az Emanuel Ungaro idei trópusi kísérletezéseit, nem lennénk meglepve, ha a tapétákon, nyomatokon és minden egyében megjelenne ez a tematika. 

Aki idegenkedik az ennyire direkt és harsány megközelítéstől (mint szerény személyem), az akár díszpárnákkal is feldobhatja a klasszikus heverőt. Hát nem tudom… 

Anyagok keverése 

Ha minden igaz, nagy divat lesz a különböző anyagok keverése, így kerül majd lazán rádobva a bőrgarnitúrára a gyapjúpléd, de akár a bútorokon is keveredhet a fa mondjuk a rézzel. 

Másik nagy trend lesz (pontosabban marad, hiszen a folyamat már elkezdődött) a márvány és a sárgaréz párosítása a konyhában csakúgy, mint a fürdőszobában. 

„A nagyon természetes tisztaság (ez a fehér márvány) keveredik a kemény, ugyanakkor kicsit csillogó iparival, mint amilyen a sárgaréz” – magyarázta Young Huh, akit a Vogue még 2015-ben a legígéretesebb fiatal lakberendezők közé választott. 

Réz 

Ha már a réznél tartunk, az általában véve is leváltja idén az ezüstöt és az aranyat, a lakás minden szegletében feltűnve. Ott lehet az étkezőasztalon mondjuk egy izgalmas váza formájában, de akár világítótestek is készülhetnek belőle. 

Márvány 

Nyilván nem mindenki engedheti meg magának a márványt, de ettől még nem feltétlenül kell feladni a divatot. Egyre népszerűbbek ugyanis a márvány érzetű tapéták, én a magam részéről azért csak visszafogottan alkalmaznám, de kétségtelen, hogy egy-egy jól eltalált helyen akár jól nézhet ki. 

Szokatlan világítás 

A világításra tekinthetünk úgy is, mint otthonunk egyik fontos kiegészítőjére, és kétségtelen, hogy egy jól elhelyezett lámpával, megfelelő fénnyel egészen egyedi hangulatot teremthetünk, például az étkezőben, ami tökéletes hely arra, hogy valami váratlant húzzunk. 

Futónövények 

Végül ne feledkezzünk meg a növényekről sem, melyek nélkül sokkal szegényesebb lenne a környezetünk (ráadásul ugye a zöld az év és a tavasz egyik színe). A magam részéről javasolnám a futónövényeket, melyek gyorsan nőnek, nagyszerű hangulatot teremtenek – persze nem árt vigyázni velük.

süti beállítások módosítása