Típusházak – olcsóbban jót

Ugyan csak júliusban indul, a falusi CSOK máris megosztotta a közvéleményt. A családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztésével jön a Nemzeti Mintaterv Katalógus is, ami különösen azoknak lehet érdekes, akik nem vágynak kifejezetten egyedi házra, ellenben szívesen spórolnának a tervek elkészítésén.

kesz_haz_rodosz.jpg

Idén július elsejével indul el és amennyire most tudjuk, három évig tart majd a falusi CSOK. Hogy utána mi lesz, az nem csak számunkra nem tiszta, de a kormánynak sem, lévén a kormánybiztos is azt nyilatkozta korábban, hogy 2022-ben dönthetnek a folytatás mellett, vizsgálhatják felül a bevont települések listáját. 

Mi az a falusi CSOK? 

A falusi CSOK lényege, hogy a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlását, illetve a megvásárolt ingatlan felújítását, korszerűsítését és kibővítését támogatja az állam. 

Egy gyerek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer, kettő esetén 2,6 millió, három vagy több gyerek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a párok. 

Mivel a CSOK eredeti változata felhajtotta az ingatlanárakat, a kormány úgy döntött, maximum a támogatási összegek fele költhető vásárlásra, a többit felújításra, korszerűsítésre lehet fordítani. Ha pedig valaki csak korszerűsítene, esetleg bővítene, akkor a falusi CSOK támogatási összegeinek felét igényelheti. 

Ami megosztotta a közvéleményt az az, hogy szemben a „sima” CSOK-kal, az új változat már 1-2 gyermek esetében egy, három gyermeknél kétéves biztosítotti jogviszonyt vár el az igénylőktől, ami a szakértő szerint komoly hátrányt jelent a falvakban élőknek. 

A Gyerekesély Közhasznú Egyesület alelnöke például egy interjúban egyenesen diszkriminatívnak nevezte az intézkedés ezen részét. A gyermekszegénységgel foglalkozó szociológus, Bass László azzal érvelt, hogy az állam ezzel voltaképpen azt üzeni, a folyamatos munkával rendelkezők gyerekei értékesebbek. 

A Nemzeti Mintaterv 

Ami számunkra legalább ennyire érdekes, az a falusi CSOK farvizén érkező úgynevezett Nemzeti Mintaterv Katalógus. Ezt kimondottan a Magyar Falu Program támogatására hirdette meg a Miniszterelnökség és annak egyik háttérintézménye, célja pedig a magyar építészeti hagyományok és településkép kreatív fejlesztése. 

Ha kibontjuk az elsőre nagyon hivatalos megfogalmazást, akkor voltaképpen arról van szó, hogy visszahoznák a mintatervek 100 éves magyarországi hagyományát. 

A pályaművek közül kiválasztják a legjobbnak tűnőket, azokat (műszaki és minden egyéb szempontból) egységesítik, így az elképzelés szerint 2020-ra elkészülne egy katalógus, kész házak terveivel. 

Nem rossz ötlet szerintem, hiszen nem mindenki akar egyedi házat, van, aki boldog egy típustervvel is, ha az megfelel az igényeinek és az ízlésének. Ráadásul ennek dupla előnye van: egyrészt nyilván olcsóbb, mint saját építésszel dolgozni, másrészt sok időt meg lehet spórolni. 

A kész ház előnyei 

Akad már tapasztalat ezen a téren, hiszen például az Ytong Kész Ház rendszer a tervezéstől a családi ház megépítésig segít, ráadásul válogatott partnercégekkel. Ennek lényege, hogy lefedi az építés teljes folyamatát a tervezéstől a kivitelezésen, az építőanyagok beszerzésén át az építkezés lebonyolításáig. 

Vannak kész mintatervek, ezek közül kiválaszthatjuk a nekünk leginkább megfelelőt, ami nagy könnyebbség befektetőnek és kivitelezőnek egyaránt. (Bővebben itt írtam róla.

A rendszer előnye, hogy azért bizonyos módosításokat simán elbír, azaz nem feltétlenül kell ugyanolyannak megépíteni a házat, mint az a tervekben szerepel, viszont az alapdolgokkal nem kell bajmolódni.