A legkényelmesebb építkezés

Kétféle embertípus van, ha az építkezés kerül szóba: az egyik szeret mindent maga intézni, szaladgálni a beszerzendő anyagok után, vásárolni, intézkedni, nyüzsögni. És vannak azok, akik a legszívesebben a kész kulcsot vennék csak át, egyébként ha lehet, hagyják őt békén az apró-cseprő részletekkel.

csaladi_haz_fejer.jpg

Őszintén bevallva én az utóbbi csoportba tartozom. Soha nem terveztem azt, hogy egy üres telket megvásárolva felépítem rajta álmaim otthonát, talán azért, mert gyerekkoromban ezt egy nyaralóval családilag végigcsináltuk és az éppen elég volt. 

Ami nem azt jelenti, hogy ne lenne jó érzés olyan házban lakni, aminek az utolsó szeglete is úgy épült meg, ahogyan én megálmodtam és ahol nem kell kompromisszumokat kötni, ami egy használt ingatlan megvásárlásánál sajnos elkerülhetetlen. 

Szóval az én álmom mindig az volt, hogy elkészülnek a tervek, mindent alaposan átbeszélünk a kivitelezővel, néha kilátogatok az építkezésre szétnézni, majd a végén megkapom a kulcsot a kész házhoz. 

Ilyesmit persze elég komoly rizikó bevállalni, hiszen nem könnyű megbízható kivitelezőt találni, aki tényleg azt az anyagot építi be a házba, amit megbeszéltünk (és amit kifizetek), aki időre és pontosan dolgozik – soroljam még? 

A jó hír az, hogy van ilyen szolgáltatás. Az Ytong Kész Ház rendszer például pont a hozzám hasonlóknak kínál megoldást, hiszen a tervezéstől a családi ház megépítésig segít, ráadásul válogatott partnercégekkel.

Az immár 10 éve működő rendszer tulajdonképpen lefedi az építés teljes folyamatát, amiben szerepel a tervezés, a kivitelezés, az építőanyagok beszerzése, az építkezés lebonyolítása. 

A helyzetet egyszerűsíti, hogy ha nincsenek pontos elképzeléseink, akkor már kész mintaterv közül választhatjuk ki a nekünk leginkább megfelelőt, ami nagy könnyebbség lehet nekünk is és a kivitelezőnek is.

Ami persze nem jelenti azt, hogy leendő otthonunk pontosan úgy is épül majd meg, hiszen ha változtatást szeretnénk a tervben, akkor arra is van lehetőség, miként az adott helyszín miatt szükséges átalakításokat is megejtik. 

Ez azért már egészen közel áll ahhoz, amit mondjuk én szeretnék, ráadásul további előnye, hogy egy nagy nemzetközi cégben nekem valahogy nagyobb a bizalmam, mint egy kevésbé ismert kivitelezőben. 

Az egész országban elérhető Kész Ház programról itt lehet bővebben olvasni.

süti beállítások módosítása