Így újítsd fel a fürdőszobád

A kevés dolgok egyike, aminek már a gondolatától is lábrázást kapok, az a fürdőszoba felújítása. Általában a felújítás műfaja sem tartozik a kedvenceim közé (ezt talán már említettem valamelyik korábbi posztban), ám valamiért még ezen belül is a fürdőszoba kiemelt helyet kap. Csakhogy akármekkora rumlival járjon és akármilyen sokba kerüljön (bár ez utóbbi azért határeset, mint majd hamarosan kiderül), néha elkerülhetetlen, hogy megújítsuk a fürdőt. Lássuk, hogyan!

furdoszoba4.jpg

A fürdőszoba felújításával a legnagyobb gondom az, hogy (miként egyszer valaki megjegyezte) olyan, mint a fogorvos. Elmész, mert sajog az egyik fogad, mire végzel, gyakorlatilag felcserélték az alsó fogsorod a felsővel, míg a pénztárcád jelentősen könnyebb lett (idén sem veszünk kocsit).

Ugyanez a fürdőszobával úgy néz ki, hogy mondjuk ki szeretnéd cserélni a csapot, de ha már elkezdi az ember, kosz van és rumli, akkor tulajdonképpen kicserélhetnénk a kádat, viszont ha kivesszük a kádat, akkor már a csempétől is szabaduljunk meg, ha már levertük a csempét, akkor cseréljük ki a csöveket is… huss, már el is repült egy csomó pénz (jövőre sem veszünk autót). 

A fent leírt rémálom persze költői túlzás és helyenként részigazságokat tartalmaz. Sajnos az igaz, hogy ha teljesen fel akarjuk újítani a fürdőszobát, akkor azt gyakorlatilag tényleg szét kell verni (szakszóval: lebontani). 

Márpedig teljesen fel akarjuk újítani, mert ugyan mi értelme félig megcsinálni valamit? Eleve ha használtan vesszük az új otthonunk, akkor már csak higiéniai szempontból érdemes lecserélni szinte mindent (nálunk a kád maradt, utólag már azt mondom: sajnos). 

Különösen igaz ez, ha a lakás előtte albérletként szolgált, belegondolni is rossz, hány ember fordulhatott meg a kádban, hány ember használhatta a csapot (ülhetett a WC-re, ha esetleg olyan a fürdőszoba) – szóval ezektől meg kell szabadulni. 

Ami az árakat illeti, a határ természetesen a csillagos ég, de ha ügyesek vagyunk és nagyon odafigyelünk (esetleg egy-két dolgot mi magunk is meg tudunk csinálni), akkor egy kisebb fürdőszobát megúszhatunk félmillió forint magasságában. 

A felújítás menete 

Ott tartottam, hogy ki kell pakolni a fürdőszobát, kádastól, csapostól, csempéstől és ha már itt tartunk, akkor a csöveket is érdemes kicserélni. 

A helyzet ebben a pillanatban olyan szinten lesz elkeserítő és tragikus (pláne ha közben otthon lakunk, amitől az ég óvjon), hogy ember legyen a talpán, aki látja a fényt az alagút végén. 

Képzeljük el, hogy minden szét van verve, a fal, a padló (mert akkor már betonozzuk azt is újra, nem igaz?), és ekkor jöhet az egész újjáépítése a vezetékektől és csövektől kezdve a csempén át egészen a kiválasztott kádig, csapig. 

A végeredmény biztosan nagyon kellemes és látványos lesz, nagy kár, hogy odáig el kell jutni. 

Mire figyeljünk? 

Ami engem illett, vannak olyan döntések, amelyeket biztosan nem hoznék meg szakember segítsége nélkül (klasszikusan ilyen a csövek, vezetékek megvásárlása, amihez egyáltalán nem értek). 

Nyilván a kádat, csapot, stb. maga választja ki az ember, ugyanez a helyzet a burkolattal. 

Apropó burkolat! Amikor kiválasztjuk, fontos, hogy tisztában legyünk az optikai hatásokkal, például kis fürdőszobába ne vegyünk nagy csempét, pláne ne vegyünk sötétet és lehetőleg kerüljük az élénk mintákat. (Ha nagyobb a helyiség, akkor mehet bele nagyobb lap, attól elegánsabb lesz.) 

A legújabb trend a kevesebb burkolat, inkább vízálló festékek és dekorvakolatok kerülnek a fürdőszobákba a mennyezetig futó csempék helyett. 

Hasonló divat a fa járólap, ami nem baj, csak nagyon észnél kell lenni a választáskor (nyilvánvalóan vízállót vegyünk), különben egy-két év és cserélhetjük le az egészet. 

A saját fürdőszobámban vettem észre, hogy milyen jó meleg a padló ott, ahol a melegvizes cső fut (tudom, nem nagy felfedezés). Viszont az is eszembe jutott, hogy ha legközelebb felújíttatom a fürdőszobát (ami vészes közelségben van), akkor a cső kicserélésekor simán érdemes lenne kicsit megtekerni az aljzatban, ezzel melegítve a padlót. 

Az előfalazólap 

A fürdőkád esetében érdemes elgondolkodni az előfalazólap használatán. Nem állítom, hogy ezt első nekifutásra meg tudnám csinálni én is, de még ez sem kizárt. Az Ytong Pef jelű előfalazólapja például teljesen alkalmas erre a célra. 

Nem olyan bonyolult egyébként, alaphelyzetben persze be kell tartani az elemkötés szabályait, a csatlakozó falakhoz minimum kétsoronként elhelyezett perforált acéllemezzel vagy befúrt betonacéllal kell csatlakoztatni és nyilván nem alkalmazható önhordó válaszfalként, de ezekre egy kádnál a legritkább esetben van szükség… 

Kád esetében elég stabil lesz akkor is, ha ragasztjuk (azt viszont a teljes felületén), ilyenkor nagyon kell figyelni arra, hogy a réteg teljes felületű, tömör legyen. A legjobb, ha flexibilis ragasztóhabarcsot használunk. Az elemeket kötésben kell elhelyezni. Minderről részletesebben itt olvashattok a 47. oldaltól. 

Összességében tehát azt gondolom, sajnos időről időre nem ússzuk meg a fürdőszoba felújítását, de ha odafigyelünk, okosan, körültekintően csináljuk, akkor nem feltétlenül kell többmilliós tétellel számolni. A rumli sajnos elkerülhetetlen…

süti beállítások módosítása