Ahogy a legutóbbi posztokban is rendszeresen szóba került egyre nagyobb az értéke azoknak a lakásoknak, házaknak, amelyek korszerűek, energiatakarékosak. A fenntarthatóság egyre kevésbé divat, annál inkább szükségszerűség.
A fallal sok problémába belefuthatunk, én is írtam már a hang- és hőszigetelés jelentette kihívásokról. Amiről viszont talán kevesebb szó esett, az a nedvesedés, márpedig ez nem csak esztétikai, hanem egészségügyi kérdés is. Viszont van rá megoldás.
Rögtön ellentmondással kezdem a posztot, hiszen könnyű építkezést én még nem nagyon láttam, mindegyik tele van kihívásokkal, de talán éppen ezért fontos, hogy ha már úgyis szembejönnek majd bukkanók az úton, legalább ott könnyítsük meg a saját dolgunk, ahol lehet. Például a falazásnál.
Egy építkezés a legtöbb ember életének legfontosabb beruházása. Sorsdöntő anyagi és más szempontból is – ennek ellenére kifejezetten meglepő, milyen alapvető hibákat képesek sokan elkövetni. Pedig némi tervezéssel, átgondolással sok problémát meg lehetne előzni.
Jobb, ha felkészülünk rá, hogy a következő egy-két év a hőszigetelésről szól majd, hiszen 2021-ben életbe lép az új, az eddiginél sokkal szigorúbb épületenergetikai szabályozás. Pánikolni persze nem kell, képben lenni nem árt – utóbbiban próbálok most segíteni.
Nyakunkon a nyár (ami jó hír), azaz ilyenkor szokás szerint a blog is kicsit pihen. Ám mielőtt ez megtörténne, összefoglaltam nektek a legérdekesebb témákat, amelyekkel az elmúlt három hónapban foglalkoztunk. Következze tehát a szokásos szezonzáró áttekintő.
Csakúgy, mint az élet sok területén, építkezéskor is jobban járunk szerintem, ha megpróbálunk rendszerben gondolkodni. Elsősorban azért, mert megkönnyíti az életünk, másodsorban pedig azért, mert egy komplex megoldás mindig jobban ki van találva.
Nyilván sok mindentől függ, ki milyen építőanyag mellett teszi le a voksát, amikor saját otthon építésébe fog. Magyarországon még mindig a klasszikus tégla a szupersztár – hogy aztán a tulajdonságai, az ár-érték arány ezt indokolja-e, más kérdés. A tégla mellett persze…