Az 5 leglátványosabban feldíszített ház

Túl vagyunk advent első vasárnapján, ezért az idei év utolsó bejegyzésével szeretném még közelebb hozni az ünnepeket, ami így is már a küszöbön áll. 

Bár Magyarországon nincs nagy hagyománya a fényekkel beborított házaknak, az óriási égősor-kínálatból adódóan nálunk is egyre népszerűbb ez az ünnepi dekoráció. Karácsonyra készülődve nem csak a lakást szokás díszíteni, de a kertet, a bejáratot, sőt akár a házat is. 

shutterstock_42979057_1.jpg

Égősor az udvaron álló fára, fények és fenyőágak a bejárat köré, csillag az ablakba, koszorú az ajtóra: általában ez a megszokott decemberi kép. Ahol ez nem elég, ott karácsonyi manók állnak a lépcsőn, világító őzikék legelésznek a füvön és minden ablakban ragyog a fényfüggöny. De vannak, akik itt még mindig nem állnak meg. 

Amerikában óriási hagyománya van a teljes ház feldíszítésének, ami nem kis munka és látvány, az biztos. Összeszedtük a műfaj öt legkülönlegesebb indulóját, lehet inspirálódni! 

A rekorder: 1 millió égő!

Egy nagyon szórakoztató és látványos műsor készült abból, ahogy egymillió égő kerül fel ezekre a házakra. A karácsonyi hangulatot lehet újabb és újabb fényekkel fokozni, de ezt elnézve, azért nem a végtelenségig. Az érintésvédelemről nem is beszélve.

Jótékony fények

Az Utah állambeli házat Richard Holdman tervezte és programozta zenére, így egy egész show-t nézhetünk meg fényekkel és slágerekkel kísérve. A dekorálás itt azonban nem öncélú volt, egy gyermekek gyógyítását támogató alapítványnak gyűjtött pénzt éveken át, nagy sikerrel. 

Sláger és kaktusz

A Jégvarázs betétdalára készült ez a dekoráció. A Let it go ritmusára változó és villogó fények között felbukkan egy világító kaktusz is, de hát mit várunk egy texasi karácsonytól? 

Metálkarácsony

Szokatlan zeneválasztás és neonfények, nem egy klasszikus karácsonyi hangulat, az biztos. Inkább tűnik rock koncertnek, mint ünnepi készülődésnek, de határozottan látványos. 

 

Egy hazai versenyző: Eta néni

Dabas egyik leghíresebb látványossága Eta néni háza, akinek még saját facebook oldala is van. Eta néni Advent első vasárnapjától vízkeresztig nyitott kapukkal várja a látogatókat. Bár látványra talán szerényebb, mint az amerikai házak, mégis barátságosabb és kedvesebb az, ahogy önkéntesek segítségével minden évben elkészül Dabas leghíresebb háza. 

 

süti beállítások módosítása