Lakberendezési trükkök és hibák

Egyre nagyobb az igény a lakberendezők iránt, ami nekik jó hír, az ügyfeleknek már kevésbé, hiszen ez egyúttal azt is jelenti, hogy idővel egyre drágábbak lesznek a jó szakemberek – már ha egyáltalán találunk… Persze néhány apró trükkel (és jó ízléssel) mi magunk is egész szép eredményeket érhetünk el.

nappali_kanape_foto_pixabay_com_stocksnap.jpg

A lakáspiac és az Airbnb együttes felfutása, oda vezetett, hogy jelentősen megnőtt az igény a lakberendezők iránt. Igaz, miközben az anyagárak közel harmadukkal nőttek az elmúlt évben, a szakembereknek (talán éppen ezért) nem sikerült jelentősebben árat emelni. Bár van egy olyan gyanúm, hogy ami késik, nem múlik… 

Mindenesetre a HVG összeállítása szerint a lakberendezők vállalási díja 7–14 ezer forint között mozog - négyzetméterenként. Ha óradíjban dolgozik valaki, akkor jellemzően az első órára 14 ezer forint környékén kér, egy napra pedig 50 ezer forintot. 

Az is előfordul, hogy a beruházás költségéhez mérik a saját áraikat, tehát például egy 50 millió forint fölötti beruházásnál 3, 10 milliós esetén 5, míg egy 5 millió esetén 15 százalékot kérnek. 

Akárhogyan is, ezek azért súlyos százezres, nem ritkán milliós tételek, amit nem mindenki engedhet meg magának. Ilyenkor nem marad más hátra, mint saját kezünkbe venni a dolgot, amiben persze benne van a hibázás lehetősége. 

Négy lakberendezési hiba és hogyan kerüljük el őket 

Ízlésekkel ugye nem vitatkozik az ember, ám vannak olyan apró (pénzbe nem feltétlenül kerülő) hibák, amiket elsőre talán észre sem veszünk, elhárításuk mégis sokat javíthat egy otthon megjelenésén és a saját komfortérzetünkön. 

Elsősorban a bútorok elhelyezése az, ami sokat számít és alapvetően meghatározza a közérzetet. Vegyünk sorra néhány tipikus hibát

Bútorok a falra tolva 

Tulajdonképpen teljesen logikus gondolat egészen a fal mellé tolni a bútorokat (mondjuk a kanapét), hiszen azt gondolhatjuk, hogy így jobban kihasználjuk a teret. 

Csakhogy furcsa módon éppen fordított hatást érünk el vele, ugyanis a tér ettől kisebbnek hat. Nem kell sokat, csak néhány centit hagyni a fal és a bútor között, máris szellősebb (és szebb) lesz a szoba. 

Túl szellős bútorelhelyezés 

Egy másik probléma az lehet, ha a bútorok túl távolra kerülnek egymástól. Különösen igaz ez mondjuk az ülőgarnitúrára és a fotelekre, hiszen nem túl kellemes úgy beszélgetni, hogy a másik méterekre van tőlünk, különösen igaz ez akkor, ha nagy a helyiség. 

Túl sok bútor 

A kevesebb több. A mondás abszolút igaz az otthonunkra, különösen a hálószobára, ami nem néz ki jól (és nem is kellemes), ha tele van zsúfolva bútorokkal. Nálunk a legutóbbi felújításkor csak egy-két kisebb bútordarab került ki a hálóból, mégis sokkal nagyobbnak és szellősebbnek tűnik. 

Nincs középpontja a szobának 

Hagyjuk a feng shuit, egyszerűen esztétikai és a tér kihasználásának szempontjából is jobban tesszük, ha találunk egy középpontot a szobának és eköré a fókusz köré találjuk ki a többi berendezési tárgyat. A középpont lehet egy kandalló, festmény vagy akár tévé is. 

Mi legyen a színekkel? 

A színek legalább annyira (sőt…) meghatározzák egy otthon hangulatát, mint a bútorok vagy az egyéb berendezési tárgyak. Ráadásul legalább annyira vigyázni is kell velük, mert ami idén divatos, az jövőre vagy 2-3 év múlva könnyen lehet kínos vagy erősen divatjamúlt, márpedig nem mindenki akarja 2-3 évente újrafesteni az otthonát (mi idén nyáron mentünk át ezen a procedúrán, bizton állíthatom, hogy nekem semmi kedvem pár évente megismételni). 

Jó hír tehát, hogy 2020-ban visszafogottabbak lesznek a divatszínek, mint akár idén voltak. Lesznek ugyan harsányabb árnyalatok, de alapvetően a hamvas, szürkés színek és semlegesebb tónusok uralkodnak majd. 

A sötétszürke helyét például jövőre a világosabb szürke árnyalatok veszik át, mondjuk enyhén zöldbe hajló tónussal, esetleg a már-már fehér halványszürke. (Speciel a szürke nagyon jól megy a fehérrel, nálunk az egyik szoba egyik fala szürke, a többi fehér és elég jól néz ki.) Szintén ezt a vonalat erősíti a kellemesen semleges gombabarna. 

Érdekes ötlet lehet a Femina szerint az orgonalila, ami meglehetősen érdekes hatást hoz létre a szobában, ráadásul világos színekkel összehozva nőies, sötétebb (akár szürkével, feketével) kombinálva férfias hatást kelt. 

Az élénkebb színek közül érdemes lehet megfontolni a sárgászöldet (persze nem feltétlenül a teljes helyiségre, elég lehet mondjuk egyetlen falra) vagy akár a méregzöld is. Speciel a magam részéről azért nagyon vigyáznék a sötét színekkel még nagyobb helyiségekben is, kisebbekben pedig szerintem kifejezetten ellenjavalltak, különösen nagyobb felületeken. 

Összességében tehát akkor sincs nagy baj, ha nem akarjuk lakberendező segítségét igénybe venni az otthonunk kialakításához, hiszen pár alapszabály betartásával (és némi netes tájékozódással), ízléssel egész kellemes eredményt érhetünk el. Ráadásul biztos, hogy az otthonunk minket visszhangoz majd.

(Fotó: pixabay.com/Stocksnap)