Belsőépítészeti trendek 2019-re

Csak természetesen! Alighanem ez az egyik leghangsúlyosabb lakberendezési trend 2019-ben. Persze divatokból, trendekből minden évben akad bőven, én most a legmarkánsabbakat (és a nekem leginkább tetszőket) emeltem ki közülük.

cim_1.jpg

Természetközeliség

Az idei (és valami azt súgja, hogy a következő néhány) év egyik legfontosabb trendje a természetközeliség. Ez mindenre igaz, a felhasznált anyagokra csakúgy, mint a színekre és a formákra.

Az anyagok esetében elég egyértelmű a helyzet: hála az égnek egyre jobban terjed a műanyagellenes mozgalom, ami egyrészt persze nem kis kihívás elé állít minket a hétköznapokban, másrészt egy kis tudatossággal sokat tehetünk a környezetünkért. 

Szóval kezdjünk csak el újrahasznosított anyagokat használni akár a lakberendezésben, akár a díszítésben – ez akár papír is lehet, amivel kapcsolatban még sokaknak vannak (elsősorban tartóssággal kapcsolatos) fenntartásai, de ezek azért jórészt megalapozatlanok. 

Kézműves termékek 

Voltaképpen ide tartozik a kézműves termékek térnyerése is. Egyre több olyan tervező akad, aki a tömeggyártást a kézműves tárgyakra cseréli, aminek vonzereje a megismételhetetlensége, hiszen kézműves termékből nem találunk két ugyanolyat. 

Éljen a slow! 

Ezzel máris a slow mozgalomnál tartunk, ami életünk egyre több területén terjed el, legyen az a slow food, a slow design (ide tartoznak az előbb említett kézműves tárgyak) vagy a slow living. 

Utóbbi voltaképpen annyit tesz, hogy a nagyon jól kinéző, de sokszor kényelmetlen dizájnbútorok helyét átveszi a kényelmes, otthonos lakberendezés. Persze nem mindenki engedheti meg magának a teljes cserét, de szép fokozatosan, egy-egy süppedős szőnyeggel, puha takaróval elindulhatunk ebbe az irányba. 

Organikus formák

1.jpg

Vége tehát a szögletes korszaknak, a finom, lágy, organikus formák hódítanak. Szóval aki éppen most vásárol bútort, az jól teszi, ha ebben az irányban keresgél. 

A színek 

Nagyon leegyszerűsítve: minél több növény van az otthonodban, annál jobb. Egyre nagyobb divat az úgynevezett élő-fal, de a konyhától a fürdőszobáig telepakolhatjuk a lakást növényekkel (csak aztán győzzük gondozni őket…). 

Ezek fényében nem csoda, hogy a zöld az egyik domináns szín idén, lévén nyugtató, nem mellesleg a természetes anyagoknak is nagyszerű hátteret nyújt. 

Caitlin Murray belsőépítész szerint egyre több ember fogja elengedni az elmúlt éveket meghatározó bézs minimalizmust, ráadásul nem csak a színek, hanem a korszakok is keverednek majd az elmúlt száz év trendjeiből. 

Egy másik neves tervező, Sasha Bikoff úgy jósolta, hogy az idei év egyik legnagyobb belsőépítészeti trendje a terrazzo minta visszatérése: „A nagy szemcsés kőőrlemény minta elsősorban kőburkolatokon de tapétákon és szőnyegeken is látható lesz. Ez a közelmúltból származó trend ezzel a modern csavarral tér vissza”. 

A klasszikus konyha újbóli megjelenése

2.jpg

Apropó, visszatérés. Jönnek ismét a hagyományos konyhabútorok, a zárt szekrények, a felfényezett felületek. Ez nem a modernség elutasítását jelenti, éppen ellenkezőleg, de ebben az esetben is a természetesség lesz a hívószó. 

A trendek tehát a természetes felé mutatnak, aminek én személy szerint örülök, mert jobban szeretem az otthonosságot és a funkcionalitást mint a sokszor nehezebben élhető eleganciát.

(Fotó: pixabay.com)