Mégis jó befektetés az ingatlan? A külföldiek szerint igen!
Budapest mindig is népszerű volt a külföldiek körében, mint Európa egyik legszínesebb és izgalmasabb nagyvárosa. Fővárosunk azonban manapság nem csak történelmi és kulturális értékeivel csalogató, de élhető környezetével és dinamikusan fejlődő ingatlanpiacával is vonzza a külföldi befektetőket. Budapest egyre inkább a nemzetközi ingatlanpiac fontos szereplőjévé vált. De mi áll ennek hátterében, és mit jelent ez a jövőre nézve?
A külföldiek szerepe a hazai ingatlanpiacon
A tavalyi évben nem csak a hazai befektetők és a vásárlók, de a külföldiek lakásvásárlási kedve is visszaesett. 2023-ban mintegy 6300 külföldi állampolgár vásárolt lakást Magyarországon, ami 1700-zal kevesebb, mint 2022-ben. Azonban bizonyos budapesti kerületekben még így is hatalmas az arányuk: volt, ahol minden ötödik eladott lakás külföldi tulajdonoshoz került.
Az eladásokat összesítve az derült ki, hogy tavaly a teljes lakáspiaci érték 7,6 százaléka adódott a nem magyar állampolgárok vásárlásaiból.
A legtöbb vevő Németországból érkezett, ők felelnek az összes külföldi vásárlások negyedéért. Rajtuk kívül Szlovákiából, Romániából és Nagy-Britanniából is érkeztek vevők, de egyre többen vásárolnak Ázsiából is. A legnagyobb Európán kívüli csoport Kínából érkezett, ők 588 lakást vásároltak, illetve a vietnámi vásárlók száma is magas, ők 267 ingatlan tulajdont szereztek az elmúlt évben. Ezek a befektetők elsősorban új építésű vagy felújított lakásokat keresnek, főként a belvárosban és a pesti oldalon.
De megjelentek a nyugdíjas vásárlók is: a németek és a hollandok között magas a 65 év felettiek aránya (22-23%). A legfiatalabb vevők a vietnámiak és kínaiak körében tartozik, köztük a 65 évesek és idősebbek aránya egészen elenyésző volt.
Hol vásárolnak a külföldiek?
Azt már látjuk kik vásárolnak, de az érdekes, hogy hol teszik mindezt? Talán meglepő, de a német vevők budapesti tranzakciószáma alacsony, közülök minden második Somogy vagy Zala megyében vett ingatlant. Összességében magas a külföldiek részesedése Somogy vármegye lakáspiacán: itt az eladások 14, az összes piaci érték 18%-a kötődött hozzájuk.
Zalában ennél még magasabb ez az arány: 22%. A piaci összértékből való részesedésük viszont valamivel alacsonyabb volt (17%), ebben a térségben a nem magyar állampolgárok általában a helyieknél alacsonyabb áron vásároltak lakásokat.
De mi a helyzet a fővárosban? 2023-ban a külföldi befektetők aránya Budapesten 9,1% volt. Súlyuk a pesti belső kerületekben jóval átlag feletti arányt ért el, itt a tranzakciók 22%-át külföldi állampolgárok tették ki. Vásárlásaik összértékét tekintve még nagyobb volt a részarányuk: a főváros teljes lakáspiacán 12, a pesti belső kerületekben 28%. Közülük a legaktívabbak a kínai vásárlók, akik tavaly több mint 500 budapesti lakást szereztek meg.
De miért lehet vonzó Budapest a külföldiek számára? Az első és legalapvetőbb ok a kedvező, azaz kedvezőbb ár. A budapesti ingatlanárak még mindig alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában, így itt vásárolni kiváló választásnak bizonyul. A jó elhelyezkedés sem hátrány, hiszen Budapest központi fekvése miatt könnyen elérhető Európa más országaiból. A kulturális sokszínűség is szempont a külföldi vásárlásnál: a város nyitott és befogadó, számos nemzetiség képviselteti magát.
Akkor most megéri lakásba fektetni?
Ingatlanba fektetni az elmúlt években jó döntésnek számított. A Covid-járvány és a háborús konfliktusok okozta gazdasági bizonytalanság ellenére az ingatlanpiac meglepően jól teljesített, a lakásárak és a bérleti díjak jelentősen emelkedtek, ami az ingatlan befektetőknek hozamot biztosított.
Ennek elsődleges oka az alacsony kamatkörnyezet volt. A jegybankok a gazdaságot élénkítendő alacsony kamatokat tartottak fenn, ami kedvező hitelfelvételhez és így ingatlanvásárláshoz vezetett. Emellett kínálat korlátos, hiszen az új lakások építése lelassult, miközben a kereslet továbbra is magas szinten maradt.
2024-ben az ingatlanpiac kissé befékezett, de nem áll meg teljesen. A hitelkamatok emelkedése, az infláció és a gazdasági bizonytalanság hatással van az árak alakulására, szakértők szerint azonban hosszú távon az ingatlan továbbra is vonzó befektetési eszköznek számít.
Mi várható a következő hónapokban?
Elsősorban lassuló áremelkedés, és a bérleti díjak stabilizálódása. Szakértők szerint utóbbi azért emelkedni fog, de lassabb ütemben, mint az utóbbi hónapokban. Az állami támogatások és programok - amikről már mi is írtunk több alkalommal is - pl. a CSOK, vagy az otthonfelújítási támogatás piaci élénkülést jelenthet, ami talán jövőre is folytatódik.
Mindent egybevetve az elemzők úgy látják, hogy akkor éri meg az ingatlanbefektetés, ha valaki hosszú távon képzeli el a lakások vásárlását és bérbeadását. Ha ez a befektetési forma mellett döntünk, akkor a jövedelmezőség szempontjából az új építésű, korszerű anyagból épült, energiahatékony, vagy megfelelően szigetelt, felújított lakás mellett érdemes dönteni.