Divatoktól a praktikus tanácsokig

Nyakunkon a nyár (ami jó hír), azaz ilyenkor szokás szerint a blog is kicsit pihen. Ám mielőtt ez megtörténne, összefoglaltam nektek a legérdekesebb témákat, amelyekkel az elmúlt három hónapban foglalkoztunk. Következze tehát a szokásos szezonzáró áttekintő.

csaladi_haz_image2_1.jpg

Építési divatok 2019-ben 

Vajon milyen házakat építenek idén a magyarok? Mi a divat, melyek a jellemző trendek és ezek hogyan jelennek meg a családi otthonokon? Az elmúlt hónapokban ennek is megpróbáltam utánajárni. 

Ami egy ház esetében elsőre szemünkbe ötlik, az a szín. A szürke-fehér a menő (noha például az Egyesült Államokban már megkezdődött a sötétebb színek, falak divatja), ami fölé leginkább lapostető kerül. 

Hatalmas divat az üvegkorlát („ha kell, ha nem” Révész Éva lakberendező szerint), a fa nyílászárók, melyeken kívülről alumíniumprofil található. Ma már ezek is „okosak”; például egyre több helyen van napelemes redőny, ami így nem a ház áramellátását használja. A falakon megjelentek a nemeskő burkolatok díszítőelemként. 

Ha már az előbb az üveget említettem, nagyon trendinek számítanak a nagy üvegfelületek, a hatalmas ablakok, melyeknek persze komoly áruk van, hiszen az üveg egyrészt drága, másrészt minél nagyobb, annál nehezebb törésállóvá tenni. 

A kerteknél hatalmas változások történtek az elmúlt években, a határ a csillagos ég lett. Alapnak számít a fűthető (és lehetőleg minél nagyobb) medence és a lehetőleg minél gazdagabb, látványosabb kert. 

Belsőépítészeti trendek 

Csak természetesen! Alighanem ez az egyik leghangsúlyosabb lakberendezési divat idén. Ez mindenre igaz, a felhasznált anyagokra csakúgy, mint a színekre és a formákra. 

Az anyagok esetében elég egyértelmű a helyzet: hála az égnek egyre jobban terjed a műanyagellenes mozgalom, ami egyrészt persze nem kis kihívás elé állít minket a hétköznapokban, másrészt egy kis tudatossággal sokat tehetünk a környezetünkért.

Egyre több olyan tervező akad, aki a tömeggyártást a kézműves tárgyakra cseréli, aminek vonzereje a megismételhetetlensége, hiszen kézműves termékből nem találunk két ugyanolyat. 

Ezzel máris a slow mozgalomnál tartunk, ami életünk egyre több területén terjed el, legyen az a slow food, a slow design vagy a slow living. Utóbbi voltaképpen annyit tesz, hogy a nagyon jól kinéző, de sokszor kényelmetlen dizájnbútorok helyét átveszi a kényelmes, otthonos lakberendezés. 

Persze nem mindenki engedheti meg magának a teljes cserét, de szép fokozatosan, egy-egy süppedős szőnyeggel, puha takaróval elindulhatunk ebbe az irányba. 

Egyre nagyobb divat az úgynevezett élő-fal, de a konyhától a fürdőszobáig telepakolhatjuk a lakást növényekkel (csak aztán győzzük gondozni őket…). Ezek fényében nem csoda, hogy a zöld az egyik domináns szín idén, lévén nyugtató, nem mellesleg a természetes anyagoknak is nagyszerű hátteret nyújt. 

Süllyesztett terek otthon: előnyök és hátrányok 

Maradva a négy fal között, ma már alig lehet új építésű, nem amerikai konyhás lakást vagy házat találni, azért sokan mégis szeretnék valamilyen módon elválasztani a különböző funkciójú tereket egymástól. 

A szintekkel játszva ez nem is lehetetlen és még falak sem kellenek hozzá. Ugyanakkor a süllyesztett tereknek nem csak előnyei, de hátrányai is vannak.  

Az előnyök közé tartozik, hogy falak felhúzása nélkül különíti el a különböző funkciójú tereket egymástól, ráadásul egy jól elhelyezett süllyesztett tér (mondjuk akár a nappali közepén vagy valamelyik sarkában) kifejezetten intim, kényelmes és meghitt helyet hoz létre, ami szinte tudat alatt vonzza egy helyre a szobában tartózkodókat. 

Mindemellett kiemeli a teret, karakteressé teszi a szobát, ráadásul nem csak a házon belül, de a kertben is kihasználhatjuk az ilyen terek előnyeit. Egy teraszt vagy kertet is kifejezetten feldobhat a szintkülönbség és ott is jól szétválasztja a funkciókat. 

Hátrányai közé tartozik, hogy elegendő tér kell hozzá, mert egyébként nem „adja ki” magát. Magát a süllyesztett részt is megfelelő méretűre kell hagyni, amihez persze kell az alapterület, különben az egész inkább nevetséges (rosszabb esetben klausztrofób) lesz, mint hívogató. 

Az egyediség átka, hogy jó eséllyel egyedi bútor kell bele. Ami nem csak megdrágítja a berendezést, de megnehezíti az átalakítást is, ha változtatnánk – és akkor még nem beszéltünk arról, hogy kifejezetten balesetveszélyes is lehet. (A teljes poszt itt olvasható.

Ilyen idén a divatos fürdőszoba

Ha kicsit jobban elmerülünk a részletekben, akkor érdemes megnéznünk a fürdőszobát, annál inkább, mert az ma már sokkal több annál, mint egy helyiség, ahol tisztává varázsoljuk magunkat. 

Nagyon sok esetben egyike azon kevés helyeknek a lakásban, ahol igazán egyedül lehetünk, márpedig erre mindenkinek szüksége van. 

Idén a (kissé robusztus) rusztikus a divat. Mindez a réz, a kovácsoltvas és a textil eddiginél hangsúlyosabb megjelenésében mutatkozik meg, ezt a trendet húzzák a természetes kőburkolatok, a mozaikok és a fahatású burkolatok. 

Mondjuk annyiban szerintem érdemes vigyázni, hogy a gyorsan változó divatok a túlságosan markáns fürdőszobákat gyorsan idejétmúlttá tehetik, márpedig akkor ismételten mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk. 

Részben a mediterrán életérzést erősíti a szabadon álló kád ismételt térnyerése (tart már egy ideje…), ezek között egészen minimalista, kecses darabokat is találunk. 

A burkolatok esetében is a természetesség a vezérlőelv, legyen az kő-, fa-, cement-, vagy betonhatású darab, mindezeket hatalmas lapokban felhelyezve (ez a mondás szerint emeli a fürdőszoba elegáns voltát). 

Mi van azonban akkor, ha valaki maga állna neki a fürdőszoba felújításának? Az ötlet kétségkívül tartogathat némi kihívásokat, de nem lehetetlen. Az Ytong PEF jelű előfalazó lapjával például könnyen dolgozhatunk. Jó egyebek mellett fürdőkádak, zuhanyzók, mindenféle belsőépítészeti takarások, polcok, padkák beépítéséhez. 

Nem mennék végig a részleteken (azokat itt lehet megtalálni az 54.-55. oldalon), a lényeg annyi, hogy aki kedvet érez magában hozzá, maga is belevághat a fürdőszoba felújításába. (További részletekért ide kattints!) 

Mivel és hogyan hőszigeteljünk? 

Az egyik legnépszerűbb poszt volt az, amelyben a hőszigetelés lehetőségeiről volt szó, azaz hogy polisztirol, kőzetgyapot, üveggyapot, esetleg ásványi alapú anyagokkal érdemes ezt véghezvinni. 

Nyilván minél vastagabb a szigetelés, annál többe kerül, ezzel együtt sem érdemes túlságosan vékonyat választani, különben pár év elteltével azon találhatjuk magunkat, hogy a szigetelésünk nem sokat ér és kezdhetjük elölről az egészet. 

A szarufák alatt és között) jellemzően kőzet- vagy ásványgyapotot szokás használni, felettük pedig EPS, XPS vagy PUR szigetelést – mint erről itt részletesebben írtam is. 

A polisztirolt ugyan még mindig jóval többen választják, mint a kőzetgyapotot, ám az arányok kezdenek kiegyenlítődni, elsősorban azért, mert utóbbinak sokkal jobb a páraáteresztő képessége, azaz elkerülhető a penészedés. 

Emellett a hangszigetelése is jobb, mint a polisztirolé, lévén meglehetősen sűrű szálszerkezete jobban elnyeli a hangokat. Cserébe viszont a polisztirol jelentősen (körülbelül negyedével) olcsóbb és ez nem mellékes szempont a meglehetősen árérzékeny magyar piacon. (Nem csoda, hogy tízből nyolc családi házat ezzel szigetelnek.) 

A Multipor ásványi hőszigetelő lapok környezetbarát alternatívát nyújtanak a hagyományos, szálas vagy műanyaghab szigetelésekre. Szerkezet masszív és homogén, természetes szervetlen alapanyagok (homok, cement, víz) felhasználásával készül. 

Rendkívüli anyagtulajdonságából adódóan sokoldalúan alkalmazhatók, legyen szó homlokzatok külső oldali, alulról hűlő födémek illetve belső oldali hőszigetelésről. Ilyen esetek például: műemlékek homlokzatai (az eredeti homlokzat megtartása miatt), társasházak homlokzatai (tulajdonjogi problémák miatt), valamint egyéb beépítési korlátok. 

Való igaz, hogy a felsorolt termékek közül az ásványi hőszigetelő lap a legdrágább, de akinek fontos a környezetének védelme, az mindenképp vegye figyelembe ezt a megoldást is.

Főleg azért, mert ez az ásványi, tömör lap amellett, hogy kiváló hőszigetelő, jó páraáteresztő, A1-es tűzvédelmi osztályba tartozik (nem éghető), valamint nem rontja a falszerkezet akusztikai teljesítményét sem. 

A legkényelmesebb építkezés 

Persze egyáltalán nem biztos, hogy építkezéskor mindent magunk akarunk intézni (én biztosan nem…), nekik jöhet jól az Ytong Kész Ház rendszere, ami a tervezéstől a családi ház megépítésig segít, ráadásul válogatott partnercégekkel

Az immár 10 éve működő rendszer tulajdonképpen lefedi az építés teljes folyamatát, amiben szerepel a tervezés, a kivitelezés, az építőanyagok beszerzése, az építkezés lebonyolítása. 

A helyzetet egyszerűsíti, hogy ha nincsenek pontos elképzeléseink, akkor már kész mintaterv közül választhatjuk ki a nekünk leginkább megfelelőt, ami nagy könnyebbség lehet nekünk is és a kivitelezőnek is. 

Egyébként érdekes, hogy belengették a Nemzeti Mintaterv Katalógus érkeztét a Magyar Falu Program támogatására, amivel az egyik cél a magyar építészeti hagyományok és településkép kreatív fejlesztése. 

A pályaművek közül kiválasztják a legjobbnak tűnőket, azokat (műszaki és minden egyéb szempontból) egységesítik, így az elképzelés szerint 2020-ra elkészülne egy katalógus, kész házak terveivel. 

Nem rossz ötlet szerintem, hiszen nem mindenki akar egyedi házat, van, aki boldog egy típustervvel is, ha az megfelel az igényeinek és az ízlésének. Ráadásul ennek dupla előnye van: egyrészt nyilván olcsóbb, mint saját építésszel dolgozni, másrészt sok időt meg lehet spórolni. 

Merre tovább, ingatlanpiac? 

Ha már itt tartunk, idén tavasszal már látszott az is, hogy ugyan vihar még nincs, a felhők is csak a távolban, de gyülekeznek - legalábbis az EBI Építésaktivitási Jelentésének számai alapján. Márpedig ezek azt mutatják, hogy idén becsúszott a 2016-os szint alá a lakásépítések volumene. 

Forintosítva ez annyit tesz, hogy az idei év első negyedévében az Aktivitás-Kezdés mutató csupán 37 milliárd forintot tett ki, márpedig ez több mint 62 százalékkal (!) alacsonyabb a 2018 elején mértnél. 

Ez még mind semmi, hiszen ez az adat több mint 6 százalékos visszaesés még a 2016 azonos hónapjaihoz mért számokhoz képest is és azért ez már elgondolkodtató. 

Éppenséggel az okán olyan nagyon sokat nem kell töprengeni, az szakértők szerint egyértelműen az 5 százalékos áfa körüli bizonytalanságnak köszönhető. Pontosabban annak, hogy emiatt egyszerűen a fejlesztők nem nagyon tudtak tervezni, így jóval kevesebb projekt indult. 

Így állunk tehát a nyár elején. Hogy mi történik a következő hónapokban, az egy érdekes kérdés, egy biztos: a blog is nyaralni megy, hogy aztán szeptemberben szokás szerint újult erővel térjen vissza. Mindenkinek kellemes pihenést!