Kóklerek és simlisek

Őrült ellentmondás az építőiparban, hogy miközben a szektorban régen látott növekedés tapasztalható, egyre kevesebb a jó szakember – mi több, általában véve a szakember egyáltalán. Miközben sok cég már boldog-boldogtalant felvesz, egyre kevésbé képes a munkát a megfelelő minőségben elvégezni. Horrortörténetekkel pedig tele a padlás.

epitkezes_ferfi_foto_pixabay_com_life_of_pix_1.jpg

Alighanem mindenkinek akad sztorija (jó esetben csak elmesélve, rosszabb esetben saját bőrön megtapasztalva) kóklerekről és simlisekről. Magánemberként is érezzük a nehézségeket, de nincsenek jobb helyzetben az építési vállalkozók sem.

Tipikus történet, amikor az alvállalkozóval megszületik az egyezség, némi előleg is pénztárcát cserél, csak éppen a megbeszélt időben az ember nem jelenik meg, mert… és itt szinte bármilyen indok következhet. 

Aztán amikor megjelenik, akkor egyedül van, mert az alkalmazottja külföldre ment / nem akart aznap felkelni / nincs kedve 50 km-nél többet utazni, mert az kívül esik a komfortzónáján (nem kívánt törlendő). 

Ha esetleg mégsem egyedül érkezik az alvállalkozó, akkor kiderül, hogy nincs megfelelő szerszám – ebben az esetben a fővállalkozónak két lehetősége van: vagy tudomásul veszi a dolgot, vagy a saját pénzén megveszi a szükséges eszközöket. 

Nagyjából el lehet képzelni, milyen munkát végez el egy ilyen „csapat”, legyen az falazás, burkolás vagy éppen tetőfedés. Ezek után sok szerencsét annak, aki esetleg nem akarja kifizetni a szerződésben megállapodott összeget – amit egyébként az alvállalkozó egy-két naponta előre elkér, hiszen nincs pénze erre, arra, amarra... 

Kongatni a vészharangot 

Nem én kongatom, hanem például az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetségének (ÉMSZ) ügyvezető igazgatója. Szalai Levente a  napi.hu-nak azt mondta, tavaly 23 (huszonhárom!!) diák végzett tetőfedő szakmában nappali tagozaton. Mennyire lenne szükség? Ötszázra... 

Márpedig ebből az következik, hogy olyanok végeznek szakmunkát (és ebből a szempontból mindegy, hogy szigetelésről, tetőfedésről vagy falazásról beszélünk), akiknek nem hogy megfelelő képesítésük nincs, de azt sem tudják, mit csinálnak éppen. 

A kontárkodás eredményeként a szigetelés mellett befolyik a víz az épületbe, az „olcsó, de jó lesz ide!” tetőfólia egy-két év alatt tönkremegy, miközben évtizedekig bírnia kellene – és ezek az ÉMSZ szakértőinek tapasztalatai. 

Akadnak elvileg jó hírek is, például az ácsképzés sokkal népszerűbb, míg 2017-ben 127-en végeztek, tavaly már 559-en. Más kérdés, hogy milyen oktatásban részesültek, hiszen az elméleti és a gyakorlati oktatók is hiányoznak a rendszerből. 

Ha mindez nem lenne elég, épületszigetelő szakmában például egyáltalán nincs nappali rendszerű oktatás, pedig a kőművesek sorba állnának a képzésért, abban bízva, hogy ezzel a tudással komplexebb kivitelezési munkákat vállalhatnának – mondta a lapnak Szalai Levente. 

Mit lehet tenni? 

Érdekes kérdés, hogy mit lehet ilyen esetben tenni. A megrendelő (és a fővállalkozó) immár évek óta meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben van. (Nálunk néhány tetőcserepet kellene kicserélni, a vállalkozó az ígért napon nem jelent meg, nem hívott, egy szó nélkül eltűnt. Na, ilyenkor mit csinál az ember?) 

Nyilván a képzésen lehetne és kellene javítani, amibe be kellene vonni az építési vállalkozásokat és az alvállalkozókat, valamint a szakmai érdekképviseleteket is. 

Fontos lenne az innováció segítése, különösen a kis cégek számára, akiknek erre egyszerűen nincs pénzük. Legalább ennyire oda kellene figyelni a vállalkozási ismeretek tanítására (vajon hány építési kisvállalkozónak hangzik ismerősen a  költségkalkuláció-árképzés vagy a kockázatkezelés kifejezés?) és még sorolhatnánk. 

Lényegében tehát ki kellene szűrni az építőiparból a kóklereket és a simliseket. Azokat akik kétnaponta előre kérik a pénzt, vagy akik nem jelennek meg a megígért napon kicserélni 30 darab cserepet a tetőn – és még csak nem is jelzik, miért.

(Fotó: pixabay.com/Life of Pix)