Merre tovább, ingatlanközvetítők?

Mint oly sok szakmát, az ingatlanközvetítést is fenyegetheti az internet, az automatizálás terjedése. Legalábbis ezt gondolhatnánk, ám a szakemberek ennél bizakodóbbak és úgy vélik, a helyzet nem teljesen egyértelmű, sőt, a fejlődés akár segíthet is. Azoknak mindenképpen, akik érdemi munkát végeznek.

merre_tavabb_ingatlankozvetitok.jpg

Noha sok ingatlanközvetítőre várnak nehéz idők a következő években, a helyzet mégsem egyértelműen rossz, sőt, sokkal inkább a szakma tisztulásához vezethet – vélték a Portfolio Lakáskonferencia 2017 rendezvényen felszólaló szakemberek.

Az nem kérdés, hogy sok más szakmához hasonlóan az ingatlanközvetítőké is átalakulóban van, és az is valószínűnek tűnik, hogy a következő években sokan lemorzsolódnak majd. 

Ez azonban nem feltétlenül lesz rossz az ügyfeleknek (és a mi szempontunkból mégis ez a fontos, nem?), hiszen a megmaradó irodák sokkal teljesebb és szakszerűbb szolgáltatás nyújtanak majd (mert rá lesznek kényszerítve). 

Komoly bajok a hirdetések körül 

Ha már itt tartunk, nem állom meg, hogy ne tegyek egy kitérőt, különösen azért, mert nemrégiben én is írtam arról itt, a blogon, hogy zavaróan sok a hiányos, megtévesztő, vagy egyszerűen csak többször feltöltött hirdetés. 

Olyannyira, hogy egy kimutatás szerint az érdeklődők közel felét (45 százalékát) már nagyon zavarja ez a jelenség, és bár a közvetítőoldalak szerint nem olyan nagy a baj (és számszakilag ez lehetséges is), kétségtelenül meglehetősen zavaró. 

Miként az is, amikor a hirdető kifejezett kérése ellenére felhívják közvetítők az eladni vágyót, de ez ellen maximum a telefon kinyomásával léphetünk fel. Megoldás jelenthetnének a kizárólagos értékesítési szerződések, csak ezek meglehetősen ritkák Magyarországon. 

Öldöklő küzdelem jöhet 

Szóval ráfér a tisztulás a szakmára, ám ezzel együtt is elképesztő arányokról van szó. A konferencián felszólalók azt jósolták, hogy az értékesítők aránya 20 éven belül várhatóan a mostani 10-15 százalékra fog csökkenni, magyarul a szakma 85-90 százalék eltűnik. 

Mindez öldöklő küzdelmet vetít előre, amiből mi, ügyfelek járunk majd a legjobban, hiszen a pénzünkért komplex szolgáltatásokat és teljes figyelmet várhatunk el, ami azért, ha őszinték vagyunk, manapság nem feltétlenül divat (természetesen tisztelet a kivételnek). 

(Csak zárójelben jegyezném meg, hogy az sem mindegy, milyen településről beszélünk, hiszen míg a fővárosban magyar viszonylatban kifejezetten magas a közvetítők részaránya, addig a kisebb településeken érthetően más módon működik a piac.) 

A technológia változását a legjobban talán az Expressz hirdetési újság sorsa szemlélteti: az egykoron a piac meghatározó szereplőjének számító orgánumot mára teljesen felváltották az online hirdetési oldalak. 

Van honnan feljönni 

Csorba Dániel, ingatlanértékesítő, blogger úgy látta, hogy a technológia a profi közvetítőkre nem lesz különösebb hatással, elsősorban azok szorulnak majd ki a piacról, akik nem termelnek értéket. 

Az emberek közötti kapcsolatot, a kiépített bizalmat ugyanis nehéz (vagy lehetetlen) gépekkel helyettesíteni – vélte az Otthon Centrum Holding vezérigazgatója. Kosztolánczy György szerin tehát fontos fejleszteni a technológiát, de az nem helyettesítheti az embert. 

Az Otthontérkép vezérigazgatója is úgy vélte, a személyes kapcsolat hosszú távon sem lesz nélkülözhető. Ám ezzel együtt sem szabad elhanyagolni a technológiai fejlesztéseket (például a térképes megoldásokat) – hangsúlyozta Kövesdi Gábor. 

Szintén optimista volt a Duna House Holding Nyrt. vezérigazgató-helyettese, aki arról beszélt, hogy Magyarországon folyamatosan nő az ingatlanközvetítőn keresztül eladott lakások aránya. 

Más kérdés, hogy van honnan feljönni Máté Ferenc szerint, hiszen míg a közvetítők optimista becslések szerint is a piac felét fedik le Magyarországon, addig ez az arány Nyugat-Európában 70-80, az Egyesült Államokban 90 százalék.