Miért van bajban az építőipar?

Az, hogy az építőipar bajban van, nem újdonság, még az sem, hogy a probléma jellege rendkívül összetett. Ma arra vállalkozom, hogy kibogozzam valahogy a helyzetet, és felvessem a hogyan tovább kérdését.

epitkezes_2_foto_pixabay_com_life_of_pix.jpg

Egy minapi konferencián hangzott el, hogy nagyjából a válság kezdete (azaz 2008) óta mintegy 36 ezer szakképzett munkavállaló vált köddé az építőiparban. Illetve a köddé válás nem teljesen igaz, hiszen azért nagyjából mindenki sejti, hova lettek, de erről kicsit később.

Hiába az elmúlt évek néha már-már bizakodó hangulata, a helyzet a tavalyi KSH-adatok alapján erősen közelít a tragikushoz. Mielőtt azonban kicsit kiveséznénk ezeket az adatokat, pár elgondolkodtató tény: a magyar építőipari cégek többsége hivatalosan 4 vagy annál kevesebb (!!) embert alkalmaz, termelékenységben pedig még a régión belül is le vagyunk maradva.

A Közép-Európai Egyetemen megrendezett Magasépítés 2017 konferencián ott voltak az építőipar legfontosabb szereplői, és nagyjából közös volt a vélemény, hogy a legfontosabb problémák között ott van a szakmunkások elvándorlása, az elavult technológiák használata, az emelkedő árak, a partnerség hiánya.

Padlón az építőipar

A KSH legutolsó adatai azt mutatják, hogy a tavalyi év (mit szépítsem) pocsék volt a magyar építőiparban, a teljesítmény 2015-höz képest 18,8 százalékkal csökkent.

Nagyon leegyszerűsítve ez annyit tesz, hogy ötödével kevesebb iroda, lakóház, autópálya, stb. épült, és ami még ennél is aggasztóbb, hogy ezek az adatok körülbelül a 2012-es évet idézik, amikor a magyar gazdaság elég komoly recesszióban volt.

termeles.jpg(Forrás: Index)

Az okok sokrétűek, ha megnézzük az arányokat, akkor azt látjuk, hogy ugyan épületekből is kevesebb épült (5,8 százalékkal), de az igazi pofon külföldről érte a magyar építőipart, amennyiben az elmaradó, részben vagy egészben uniós beruházások (például autópályaépítés) 25,5 százalékos csökkenést jelentettek. 

A családi otthonteremtési kedvezmény keretén belül épülő ingatlanok nyilván korrigálják majd némileg a számokat (decemberben már látszott is némi bővülés), ám a helyzet ezzel együtt sem túl rózsás. 

Aránytalanságaink 

Elég komoly gond van az arányokkal is, Magyarországon az állami és versenyszféra nagyjából fele-fele arányban van jelen a megrendelői piacon, ami egészségtelen, hiszen az lenne az egészséges, ha az állami beruházások aránya nem lépné túl az egyharmadot. 

Ami a poszt elején említett termelékenységet illeti, hát azt sem tehetjük ki az ablakba. Már az is elég baj, hogy az egy vállalkozásra eső éves termelékenység 79 ezer euró, ez már a szomszédos Szlovénia 111 ezer eurójához képest is kevés, de az osztrák 1 millió eurónak alig 8 százaléka, ami sok mindent jelez.

termeles_forintban.jpg(Forrás: Index)

Például azt, hogy a magyar építőipar tele van kis kényszervállalkozásokkal, a cégek 90 százaléka (!!) maximum 4, de inkább annál kevesebb embert foglalkoztat – emelte ki a STRABAG-MML Kft. ügyvezető igazgatója. 

A 250 főnél többet foglalkoztató vállalatok aránya ezzel szemben 0,02 százalék (!!), nem csoda, hogy a (kényszer)cégek többségének nincs pénze gépekre, fejlesztésekre – tette hozzá Gönczöl Péter. 

Az elvándorlás

Nincs hát min csodálkozni, ha egyre többen érzik kilátástalannak a helyzetüket, pakolnak össze és próbálnak meg külföldön boldogulni. Magyarországon ma, 2017 elején 272 ezer ember dolgozik az építőiparban, ami 36 ezerrel kevesebb, mint 2008-ban volt. 

Hivatalosan ugyan „csak” 12 ezren dolgoznak külföldön, ám a szakemberek úgy becsülik, hogy emellett van még 30 ezer, aki regisztráció nélkül próbál másik országban boldogulni. A 42 ezer ember pedig már majdnem a teljes szakembergárda ötöde. 

A szakemberek persze jórészt a magasabb fizetés miatt mennek el, de ha figyelmesen végigolvassuk a középvállalati kategóriába sorolható Schilling Építőipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője korábbi szavait, akkor azért kiderül, többről van szó. 

„Hollandiában nem ritka, hogy az építésvezető félórás eligazítással indítja a napot. Minden brigád, minden munkatárs tudja a dolgát. Nálunk ez nem jellemző. Nyugaton a munkások a műszak végén normális, tiszta helyen átöltözhetnek, kulturált körülmények között ebédelhetnek. Nálunk meg jó, ha egy bála hőszigetelésen elmajszolják az otthonról hozott hideg ebédjüket, mert nincs hol megmelegíteni” – mondta Forján Mátyás. 

Szóval a fizetés nem minden, de ez fordítva is érvényes a cégvezető szerint, azaz a biztonság akár vonzó haza is csábíthatná a jelenleg külföldön dolgozók egy részét. 

„Nálam bejelentett állása van az év 12 hónapjában. Nem csak a főidényben. Jár neki szabadság, munkaruha, biztonsági felszerelés, cafeteria, munkába járás költségtérítése, SZÉP-kártya. És biztos lehet abban, hogy ezeket a juttatásokat a fizetésével együtt minden hónapban megkapja” – hangsúlyozta. 

Az építőiparon belüli körbetartozás problémájáról könyveket lehetne írni, ami viszont még ezen belül is jelentős probléma, hogy Forján Mátyás szerint a végén mindig az jár a legrosszabbul, aki a sor végén van, azaz a munkás. 

„Hajnalban kel, dolgozik esőben, szélben, hóban, a túlóráját a legritkább esetben fizetik ki, és még abban sem lehet biztos, hogy a végén megkapja a pénzét. Persze, hogy elmegy" – mondta, és ezzel nehéz lenne vitatkozni. 

A Market Zrt. vezérigazgatója úgy vélte, akár a külföldön dolgozó szakemberek felét is viszonylag könnyen vissza lehetne csábítani Magyarországra, ők azok, akik kint nem nagyon találták meg a számításukat. 

„További két-három főért nagyon meg kellene küzdeni a bérek és a munkakörülmények jelentős emelésével, illetve javításával, de érdemes lenne. Míg a maradék 2-3 főt vélhetően elveszítettük, mivel ők szerencsésen megtalálták a helyüket egy másik országban” – vélte Scheer Sándor. 

Szerinte ráadásul a hazacsábítás még mindig olcsóbb megoldás lenne, mint például Ukrajnából megpróbálni pótolni a magyar szakembereket (miként erre mostanában van is kormányzati akarat és kampány), emellett más szektorokból is meg lehetne próbálni átképezni munkavállalókat. 

Mi a jövő? 

Ha tudnám, akkor nem csak egy egyszerű blogger lennék, hanem építési nagyvállalkozó… az biztos, hogy nagyon szép és jó dolog egy-egy konferencia, de most már konkrét lépésekre lenne szükség, mert ez a helyzet nem tartható tovább. 

A válságot mélyíti (és ez nem csak magyar különlegesség), hogy az elmúlt években, pár évtizedben folyamatosan leértékelődött a kétkezi munka, mindenki menedzser, cégvezető szeretne lenni, és az ambíció fontos, jó dolog, de valakinek azért dolgoznia is kellene. 

A már említett Forján Mátyás szerint csökkenteni kellene a közterheket, jobban oda kellene figyelni az utánpótlás képzésére, és javítani kellene a körülményeket is, nem beszélve a reális munkadíjakról.

Utóbbi kapcsán csak annyit tennék hozzá, hogy lassan másfél évtizeddel az ország európai uniós csatlakozása után eljutottunk arra a pontra, amikor szembe kell nézni a szabad munkaerőáramlás okozta kihívásokkal, azzal, hogy a piacnak muszáj lesz kiegyenesíteni a bérek és árak közti különbséget, mert amíg Ausztriában vagy Németországban a magyarországi bérek többszörösét lehet megkeresni, addig hiába drágább ott az élet, aki teheti, el fog menni.

 (Fotó: pixabay.com/Life of Pix)