Öt ok, amiért megéri lerobbant lakást venni

Amikor lakást keresgél az ember, óhatatlanul eljut olyan ingatlanokhoz is, melyek láttán legszívesebben azonnal visszafordulna, és messze futna. Ami sok szempontból persze hiba, hiszen egy felújítandó lakás legalább annyira esély és lehetőség, mint amennyire bosszúság és meló – attól függ, hogyan állunk hozzá.

renovalas_foto_pixabay_com_tina-bettina.jpg

Saját magunknak és befektetésnek is jó ötlet lehet egy felújítandó lakás, még akkor is, ha nem feltétlenül vagyunk lelkes építkezős típusok. Az árak között ugyanis jelentős különbség van, és akkor az egyéb előnyökről még nem is beszéltem. De ami késik, nem múlik.

1. Az árak

Mindenhonnan az ömlik felénk, hogy mennyire megszaladtak a lakásárak Magyarországon, és nem csak Budapesten, de a nagyobb vidéki városok belterületén is (akad olyan település, ahol akár 40 százalékos emelkedést is tapasztalhattunk).

A legdurvábban a fővárosi panelek drágultak, egyes esetekben akár 60 százalékkal is két év alatt, ami pár éve még simán a sci-fi kategória lett volna.

A drágulás egyfelől örvendetes (annak, akinek már van ingatlana), másfelől nagyon rossz hír (annak, akinek még nincs, viszont szeretne), hiszen nehezebb az indulás.

Ilyenkor azért érdemes elgondolkodni egy kicsit leharcoltabb lakást megvételén, mert pár kisebb-nagyobb trükkel, egy saját kezűleg is elvégezhető festéssel, költségtakarékos megoldásokkal egész gyorsan és olcsón lakhatóvá varázsolhatjuk.

Nem mondom, hogy nem jobb egy újonnan épült, vagy jó állapotban lévő használt lakásba költözni, de a saját ingatlan mégis csak saját ingatlan, és nem albérletre fizetünk ki vagyonokat. Aztán ha később kicsit jobb anyagi helyzetbe kerülünk, akkor neki lehet állni egy komolyabb felújításnak.

2. Növeli az értékét

Ha már a piszkos anyagiaknál tartunk, ne felejtsük el azt sem, hogy egy viszonylag olcsón megvett, majd felújított lakás várhatóan a ráfordított összegnél nagyobb arányban növeli majd értékét.

Nem véletlen, hogy sokan élnek lerobbant lakások megvételéből, felújításából és eladásából (sőt, nem is kell, hogy olyan nagyon lerobbant legyen, akár komoly amerikai világsztárok is keresnek házak újragondolásával sok millió dollárt alkalmanként – na jó, erre mi itt Magyarországon nem számíthatunk, de azért nem elvetendő dolog ez).

Mostanában ráadásul, mint említettem, az ingatlanpiac is kedvez, szóval érdemes megfontolni a dolgot.

3. Azt kapod, amit látsz

A használt lakás sokszor olyan, mint a használt autó: van benne némi lutrifaktor, ha az ember nem figyel oda, könnyen megtévesztheti az ideig-óráig csillogóra varázsolt külső.

Hát a csillogó külső egy felújítandó lakás esetében biztosan nem fog megtéveszteni, mert ezek az ingatlanok jellemzően olyanok, amilyenek, így pontosabban fel tudjuk mérni, mit is veszünk meg. Ha tudod, hogy márpedig a vezetékeket, csöveket cserélni kell, akkor legalább nem akkor lepődsz meg, amikor pár hónappal a beköltözés után maradsz áram nélkül, mert mondjuk szétégett a falban a vezeték.

4. Olyan lesz, amilyennek szeretnéd

Nem meglepő módon ez az egyik legfontosabb szempont azok körében, akik lerobbant lakást vesznek: olyanná varázsolhatják, amilyenné szeretnék. Egy új vagy egy drágán vett, jó állapotban lévő használt lakásnak nem szívesen esik neki az ember, pláne, hogy nyilván az anyagi lehetőségei is szűkösebbek, ha a vásárlásnál kiköltekezik.

Szóval egyáltalán nem elvetélt ötlet ugyanannyi pénzből inkább kevesebbet költeni a vételárra és többet a felújításra – már ha valakinek van kedve, ideje és némi tehetsége hozzá.

5. Kevesebb rezsi

A felújítás egyik előnye, hogy megfelelő beruházással jelentősen lehet csökkenteni a lakás rezsijét. Egy jó szigetelés, a fűtési rendszer felújítása, a nyílászárók cseréje havi szinten súlyos ezreket varázsolhat le a befizetendő díjakból, ami hosszú távon nagyságrendi csökkenést jelent.

Ha tehát legközelebb valami rémes lakásba lépsz be vásárlási szándékkal, mielőtt ösztönösen kifordulnál belőle, állj meg egy pillanatra és gondol végig: lehet, hogy mégis ő az igazi?

(Fotó: pixabay.com/Tina-Bettina)