Az ablakvásárlás titkai

Miután már elég sokat foglalkoztam a falakkal, és a legutóbbi posztban a födémeket is kiveséztük (már amennyire ez adott keretek között lehetséges), arra gondoltam, most beszéljünk kicsit az ablakokról. Annál is inkább, mert ez is meghatározó döntés egy építkezés során, egy rossz választás később súlyos összegekbe kerülhet. Lássuk, mit érdemes figyelembe venni ablakvásárláskor.

csaladi_haz_foto_pixabay_com_mschiffm.jpg

Mindenekelőtt a legfontosabb: vásárolj minőséget! Tudom, elméletben ezzel mindenki tisztában van, ám kicsit más az, amikor feljajdul a pénztárca (olyan hangosan azért talán nem), viszont az építkezés alapigazsága az ablakok esetén is áll: hosszú távon az olcsóbb drágább lesz.

Egy rosszul megválasztott ablak ugyanis már pár éves távlatban (márpedig ablakot nem egy évre veszünk) is komoly veszteséget jelenthet a fűtésszámlán, nem beszélve egy esetleges csere költségeiről.

Az ablakok alapvetően fából, műanyagból vagy fémből készülhetnek. Utóbbival kezdeném, már csak azért is, mert szerintem elhanyagolható azon magánépítkezők száma, akik végül emellett döntenek.

A fém ablak

Elsősorban azért, mert nagyon drága, nem is túl jó a hőszigetelő képessége, és elsősorban olyan nagy igénybevétel esetére ajánlható, ami a mindennapokban egy magánház vagy lakás esetében nem jellemző.

A fém ablak nagy előnye a tartóssága, értelemszerűen nem vetemedik, de szerintem ez nem elegendő ahhoz, hogy egy magánház esetében komolyan számításba vegyük.

A fa ablak

A két versenyben maradt játékos így a fa és a műanyag. Kezdjük előbbivel, mert ugyan átlagosan nézve valamivel drágább, mint a műanyag ablak, a hagyományokon túl a jó hőszigetelő képesség, és a tartósság is mellette szól.

Ugyanakkor kényes portéka, nagyon oda kell figyelni az ápolására, az állandó felületkezelésre, hogy megakadályozzuk a vetemedést, és a mozgó alkatrészeket is érdemes évente kenni (ez persze a műanyag ablakra is igaz).

Magyarul sokkal több törődést igényel, mint a műanyag ablak, és nagyon oda kell figyelni, milyen típust és minőséget választunk, mert egy gyengébb termékkel csúnyán megjárhatjuk. (Nagyon leegyszerűsítve: ha faablakot műanyagablak-árban kínálnak, akkor gyanakodj erősen!)

A fa fajtája és a felületkezelés

A minőség tehát nagyon fontos, alapvetésként azt tudnám tanácsolni, hogy keményfára voksolj, ezen belül nagyjából már mindegy, milyen típus. A puhafa ablak nem hosszútávú, megbízható megoldás szerintem.

Mivel a fa sok törődést igényel, nagyon oda kell figyelni a felületkezelésre, hiszen ez védi a fát, akadályozza meg a korhadást. Ha itt gyenge minőségű anyagokat használt a gyártó, akkor megette a fene az egészet. Én felületkezelés nélküli ablakot nem vennék.

Toldásmentes vagy hossztoldott legyen?

A toldásmentes fa ablak lényege, hogy a nyílászáró minden oldala egyetlen szálból áll, míg a hossztoldott értelemszerűen több, rövidebb darabból összerakott ablakkeret. Nyilván a toldásmentes a drágább, viszont cserébe tartósabb és nem vetemedik annyira. Ez nem azt jelenti, hogy a hossztoldott ne lenne jó, csak ez ugye még egy plusz rizikófaktor.

Egy mondatban említsük meg az ablakkeret vastagságát is, értelemszerűen minél vastagabb, annál jobban szigetel, és tart. Az értékek általában 68-90 mm között mozognak, érdemes a vastagabbat választani.

A műanyag ablak

A műanyag ablak olcsóbb, mint a fa (de a minőséget azért itt is meg kell fizetni), nagy előnye a jó hőszigetelő képessége (csak túl jó ne legyen, mert az is okozhat problémát), illetve a fához képest igénytelen, egyszerűen tisztán tartható, nem vetemedik, tartós.

A fent leírtak alapján nem meglepő a műanyag ablakok népszerűsége, ám a kép ennél kicsit bonyolultabb. Rögtön ott van az alapanyag kérdése, mert hiába a szabvány, az olcsóbb ablakokhoz használt műanyag (noha nyilván megfelel az előírásoknak) lágyabb, mint a drágább, ennél fogva a tartóssága is kisebb.

Légkamrák, vastagság, acélmerevítés

A felhasznált anyagon túl is vannak olyan dolgok, melyek kiemelt figyelmet érdemelnek, például az, hogy hány légkamrás ablakot választunk. Ez ugye a hőszigetelés miatt nem mindegy, nagyjából egyetértés van abban, hogy ötkamrásnál gyengébbet nem érdemes venni.

Ehhez jön még a keretvastagság (60-90 mm), aminél megint csak igaz az, amit a fa ablakoknál írtam, azaz hogy a vastagabb jobb. Ha lehet, ne válassz 70 mm-nél vékonyabbat, mert annyival nem drágább, mint amennyivel jobb.

Gondoltam, ezen a ponton megemlítem még az acélmerevítés kérdését, ami megint csak szükséges a minőségi ablakhoz. Ez azt jelenti, hogy bárhol kettévághatjuk a keretet, ott elvileg lennie kell egy acélmerevítésnek.

Milyen épületbe milyen műanyag ablakot?

Ha már a műanyag ablakoknál tartunk, érdemes gyorsan átfutni, milyen műanyag ablakot vegyünk, mi az a minimum, ami alá nem érdemes menni (fölé természetesen igen).

Panellakás

Panelbe az 5 légkamrás ablak megfelelő, ha egyedi óránk van, akkor megfontolandó a háromrétegű üveg is. Minél magasabban van a lakásunk, annál érdemesebb megfontolni a 6 légkamrás ablakot, illetve a középtömítéses változatokat, mert ezek jobban ellenállnak a szélnek.

Tégla

A régebbi építésű téglalakásokba vagy házakba is minimum 5 (főleg nagy belmagasság esetén inkább 6) légkamrás ablakot javasolnék, és nagyon megfontolandó a 3 rétegű üveg alkalmazása.

Új építésű családi házak

A fokozott hőszigeteléssel ellátott családi házak esetében tudatos a hőveszteség csökkentése, ennek megfelelően a nyílászáró hőszigetelésének is fokozottnak kell lennie.

Itt már nem nagyon érdemes a 6 légkamrás változat alá menni (kivéve, ha középtömítéses ablakot veszünk), és érdemes ragaszkodni a háromrétegű üvegezéshez is.

Passzívházak

A passzívházak esetében olyan ablakot válassz, ami a legmagasabb hőszigetelő osztályba tartozik. Itt kötelező a kiváló hőszigetelés és a légzáró szalagok alkalmazása, és nem szabad háromrétegű üveg alá menni.

A garancia kérdése

Erre még ki szerettem volna térni a végén röviden, mert ezen a téren elég sok a furcsaság. Jellemzően 2-3 évnél kezdődik a garancia (persze nem mindegy, mire), és 10 évig terjed. Aki ennél többet ígér, ott érdemes élni a gyanúperrel, kivéve persze, ha a prémium kategóriában járunk, de még ott is alaposan rá kell érte fizetni.

Szóval normál áron 15 vagy akár 20 éves garancia nincsen, illetve lehet, csak akkor az nem biztos, hogy teljeskörű. Mindenesetre a „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” elv alapján érdemes alaposan utánakérdezni, nehogy kiderüljön, hogy a jól hangzó garancia csak mondjuk a műanyag ablak színtartósságára vonatkozik.

(Fotó: pixabay.com/mschiffm)

süti beállítások módosítása