Átalakítja az internet az építőipart

Miként az élet minden területére, az építőiparra is egyre nagyobb hatással van az internet. Természetesen nem arra, hogy miként húzunk fel egy falat, vagy hogyan burkoljuk le a fürdőszobát, hanem arra, ahogyan a megrendelők hozzáállnak az építkezéshez.

gyerekek_image.jpg

Egyre többen használjuk ugyanis ki az internet nyújtotta lehetőségeket, és hát miért ne tennénk (kell-e eklatánsabb példa erre ennél a blognál?). Egy friss felmérés szerint már a kereskedők és a kivitelezők is érzik ennek hatásait, és nem mindig örülnek neki.

A Mapeik Kft. idén augusztusban kérdezett meg építőanyag-kereskedőket és szakembereket, akik egyre inkább úgy látják, az építtetők közül egyre többen érkeznek felkészülten. A kereskedők 61, a kőművesek és a burkoló szakemberek 45 százaléka mondta azt, hogy a saját napi gyakorlatán is érzi, hogy a megrendelők tájékozottabbak.

Vajon örülnek neki?

Nem. Pontosabban: nem mindig.

Ami pozitívum, hogy egyre többen érkeznek egészen konkrét elképzelésekkel, kinyomtatott fényképekkel, és ez alapján adnak megbízást. A szakemberek szerint ugyanakkor a dolognak akadnak hátrányai is, például az, hogy egyre többen vannak, akik az interneten olvasottak alapján utasítják a szakembert, vagy megkérdőjelezik annak döntéseit.

Tudálékos és követelőző, vagy felkészült és takarékos?

A kép meglehetősen összetett, nyilván elsősorban attól függően, hogy kinek a szemszögéből nézzük.

A szakemberek szerint sok megrendelő tudálékos, ok nélkül bizalmatlan és alkudozik, azaz sok mindent szeretne kevés pénzért, és miközben az anyagköltséget még kifizeti, az elvégzett munkát már sokkal kevesebbre tartja, ráadásul mindezt azonnal szeretne.

A vevők oldaláról ez úgy néz ki, hogy a mesteremberek között rengeteg a megbízhatatlan, a határidőket be nem tartó, az igénytelen munkát a kezei közül kiadó, pontatlan. Miközben a megrendelők háromnegyede arról panaszkodik, hogy nehéz (jó) szakembert találni.

Na, akkor most kinek van igaza?

Változó világ

Alighanem kicsit mindenkinek, miként azt sem lehet tagadni, hogy a piac minden szereplőjének szembe kell nézni a változásokkal.

A kereskedőknek azzal, hogy ugyan a vevők még mindig hozzájuk mennek tanácsért, a terméket közelebbről megvizsgálni, de vásárolni már az interneten fognak, jellemzően olcsóbban.

Ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni, az élet számtalan területén hasonló a helyzet, egy kereskedő vagy elfogadja mindezt, és megfelelő választ ad rá, mondjuk online értékesítésbe kezd, vagy plusz szolgáltatásokkal próbálja magánál tartani a vevőt – vagy végignézi, ahogyan lemarad a versenyben.

A szakembereknek azzal kell szembenézniük, hogy az ügyfelek igenis utánanéznek a neten a dolgoknak, sokkal konkrétabb elvárásokat fogalmaznak meg a munkafolyamatok és a felhasznált anyagok esetében is.

Ennek következménye, hogy a szakembereknek is fejlődni kell mind a kommunikáció, mind a szakmai felkészültség terén, és meg kell szokniuk, hogy átláthatóbban kell dolgozniuk.

A vevők viszont azzal kénytelenek szembesülni, hogy a munkaerőhiány miatt is egyre kevesebb a jó szakember (egyáltalán: a szakember), így ha találnak egyet, akkor nekik is alkalmazkodniuk kell és bizony a minőségi munkát meg kell fizetni, ráadásul bőven előre kell gondolkodni pénzben és határidőben is.

Én azt gondolom, hogy (hiába elégedetlenkednek sokan) ezek jó változások, hiszen a minőség irányába viszik a szakmát, és ha az elvárások minden fél irányából emelkednek, az csak pozitív lehet már rövid távon is.