Nagy levegő, ügyintézés

Alighanem mindenkinek van egy olyan tevékenység az életében, amit legszívesebben elkerülne (a mondat első változata kissé erősebben fogalmazott...). Én például így vagyok az ügyintézéssel: a világból ki lehet kergetni vele. Más kérdés, hogy ez néha elkerülhetetlen, egy építkezés esetében pláne. Ma tehát ügyeket intézünk, reményeim szerint gyorsan és lehetőleg fájdalommentesen.

tervrajz_image.jpg

Miután legutóbb jó alaposan megfontoltuk azt, hova építsünk, és az is kiderült, mi a helyzet a szomszédokkal, most vetünk egy gyors (de alapos) pillantást az ügyintézésre, és már előre reméljük, hogy nem kell majd túl sokat üldögélni mindenféle hivatalokban.

Telekkönyv

Amit semmiképpen ne hagyj ki, még a telek megvásárlása előtt, az a telekkönyv ellenőrzése. Ez egyrészt azért fontos, mert senki sem szeretné, ha az adásvétel után derülne ki valami jogi turpisság (például egy kósza jelzálog, vagy valami gubanc a tulajdonjog körül), másrészt az sem mindegy, hogy a földterület milyen jogi státuszú.

Hallottam már egy-két egészen hihetetlen történetet olyan telekről, amiről kiderült, hogy jogilag mezőgazdasági területnek számít, pedig ember nem gondolta volna. A városok folyamatos növekedésével ugyanis előfordulhat, hogy egy földterület jogi szempontból erdő vagy mezőgazdasági művelésre szánt. Ebből építési területet varázsolni jogilag hosszadalmas, anyagilag pedig fájdalmas folyamat lehet.

Ne feledd ellenőrizni a telket jogi szempontból sem, pl. a tulajdonjog, illetve jelzálog tekintetében. Tekints bele a telekkönyvekbe a Földhivatalnál, hogy megtudd, ki a telek tulajdonosa. A telekre vonatkozó összes dokumentum egyeztetésével jövőbeni problémákat kerülhetsz el.

A Helyi Területrendezési Terv

Megvan tehát a telek, ami nem erdő vagy szántóföld (…), ráadásul azé is, aki tulajdonosnak mondja magát, és már el is képzelted, ahogyan hamarosan begyújtasz a kandallóba egy forró tea mellett – na, ez a pillanat, amikor meg kell nézned a helyi területrendezési tervet (sőt: Helyi Területrendezési Tervet).

Ez azért fontos, mert meghatározza, hogy az adott telken mit építhetsz. Kevés kellemetlenebb pillanatot tudok elképzelni annál, amikor az ideálisnak tartott környezetbe megálmodott leendő otthon kapcsán kiderül, hogy az álom is marad, mert valamilyen oknál fogva az adott helyen nem megvalósítható.

A terv mellé van egy úgynevezett szabályozási dokumentáció, ami rengeteg fontos tényezőt határoz meg, kezdve azzal, hogy a telek mekkora hányada építhető be, milyen magas lehet a ház (ez nagyon nem mindegy), egészen odáig, hogy mondjuk milyen lehet a tető.

A jó hír az, hogy sok településen ezt már a neten is megnézhetjük, nem kell érte elmenni az építésügyi hatóságra, de utóbbi sem olyan vészes. Általában vagy rögtön, vagy egy-két napon belül kézbe vehetjük – ne hagyd ki, mert nagyon kínos pillanatokról kímélheted meg magad (a pénzről nem is beszélve)! Nem mellékesen, arra is fény derülhet, (bár ez nem árt, ha még a vásárlás előtt kiderül), amiről az előző posztban is írtunk, hogy milyen építkezések várhatók, ha és amennyiben, épülő ingatlanunk környékén. 

Építési engedély

Anélkül, hogy mélyen bele szeretnék menni a részletekbe, azért érdemes pár szót szólni az építési engedélyről is ezen a poszton belül. A tervező elkészíti az építési engedélyezési tervet, ami az engedélykérelem műszaki melléklete, és szükséges az építési engedély benyújtásához.

Abba most inkább nem mennék bele, hogy minden kell az építésügyi hatósági engedélyhez (azt sok helyen, például itt is el lehet olvasni), a lényeg az, hogy ha minden rendben van, akkor a kérelmet jó esetben 15 napon belül elbírálják. A rossz esetet most hagyjuk, ha mindenféle hiánypótlásra van szükség, akkor az engedélyezés akár negyedévig is elhúzódhat, azt pedig nem szeretnénk, ugye.

Az ÉTDR

Ami engem illet, a betűszókkal nem vagyok baráti viszonyban, sok jót általában nem jelentenek – nos, ez az ÉTDR-re pont nem igaz. Ez ugyanis egy olyan, központi alkalmazás, amely alaposan megkönnyíti az életed, hiszen ide tudod feltölteni és itt tudod tárolni a különböző dokumentumokat és ezen tudsz kommunikálni a különböző hatóságokkal is.

Ezt még a kérelem benyújtása előtt létre kell hozni, és nem nyilvános (azaz rajtad kívül csak a hatóság tekinthet bele), és egészen addig él, amíg az eljárás le nem zárul. Egyébként a hatóság is ezt a felületet használja a dokumentumok feltöltésére.

Itt tartunk most, a következő posztokban már izgalmasabb témák következnek, hiszen lassan majd belevágunk az építkezésbe!