Minden harmadik építőipari munkás feketén dolgozik

A feketén, azaz szabálytalanul foglalkoztatott munkások mindig is jelen voltak az építőiparban. Ki nem látott még napidíjra felvett szakmunkás segédet, építkezésre beugró ismerős kőművest, vagy akár egész gárdát, ahol kérdéses volt, kinek is dolgoznak valójában? Évek óta probléma az építőipari munkavállalók szabálytalan foglalkoztatása és a legújabb statisztikák szerint hiába minden ellenőrzés, semmi javulás nem történt. 

shutterstock_406114573.jpg

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idei ellenőrzései alapján elmondható, hogy a cégek kétharmada megbukott, azaz minden negyedik építőipari szereplőnél találtak szabálytalanságot. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy jócskán szigorodtak a fekete foglalkoztatás következményei. Március 1-je óta ugyanis nem csak büntetés jár a rajtakapott cégeknek, de az érintett munkavállalót 30 napra visszamenőleg kell bejelenteni és megfizetni a járulékokat utánuk.

shutterstock_311443724.jpg

Nem csak adó szempontból káros

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy a mostani 2 000 ellenőrzött vállalkozásból 550 esetben tártak fel szabálytalanságokat, ennek nagy része a foglalkoztatottsággal kapcsolatos. 160 munkavállalót a munka megkezdése után, később jelentettek be, 850 munkás viszont teljesen illegálisan, bejelentés, így biztosítás nélkül dolgozott. Ráadásul egy részük nem is tudott róla, hogy nem a megbeszéltek szerint történt a bejelentése. 

A korrekt munkaviszony pedig nemcsak az adó szempontjából fontos, de a dolgozó érdeke is, hogy legálisan foglalkoztassák. Amellett, hogy nincs biztosításuk, ha illegálisan foglalkoztatják őket, a nyugdíjalap sem növekszik és a munkajogi szabályozások sem védik a feketén dolgozókat. Ha pedig egy be nem jelentett melóst baleset ér, a kezelés költségeit neki fogja kiszámlázni az őt ellátó intézmény. Márpedig a munkakörülmények sem javultak az előző évekhez képest.

shutterstock_146957396.jpg

Évről évre ugyanúgy

Ahogy mi is megírtuk, a támogatásoknak köszönhetően nőtt az építési kedv is, így országszerte zajlanak az építkezések, ám ez nem járt együtt a szabályok betartásával. A szabálytalan foglalkoztatottság mellett továbbra is gond a rossz munkakörnyezet, a védőeszközök biztosítása, illetve a védőeszköz megfelelő használata. A rossz körülmények között végzett munka súlyosan balesetveszélyes, de bejelentés híján a munkásnak nincs joga számonkérni a munkaadóját. 

shutterstock_1662572983.jpg

Helyreállt az ágazat, maradt a feketemunka

A foglalkoztatottsági visszaélések gyakorlata annak ellenére is virágzik, hogy a elemzők szerint a kormány válságkezelő intézkedéseinek köszönhetően az építőipar lassan egyenesbe került. A nyersanyagárak korlátozása és az exporttilalom is pozitív hatással volt a szektorra. 

Az illegális foglalkoztatást is igyekeznek megakadályozni, az ígéretek szerint a jövőben adó- és járulékcsökkentésre fordítják az államkasszába befolyt plusz bevételeket. Fontos lenne, ha a munkások jogait is megreformálnák, illetve a munkavédelmi szabályokat kötelező jelleggel betartatnák az építőipari cégekkel.

süti beállítások módosítása