Hogyan legyen okosházunk?

A kérdés egyre több embert foglalkoztat és joggal, hiszen a technológiai fejlődéssel tulajdonképpen természetes igénnyé válik az, hogy az otthonunkat is okosítsuk. Ennek azonban ma még van akadálya (és ezek közül csak az egyik a pénz), hiszen magának a rendszernek is tisztulnia kell.

belga_jovohaz_1.jpg

Az okosház (smart home) voltaképpen egy olyan összetett számítógépes rendszer, ami a mi igényeink szerint működteti az otthonunkat, beleértve a fűtést-hűtést, a világítást, a biztonsági rendszereket, valamint akár a különböző szórakoztató eszközöket. 

Mit jelent ez a hétköznapokban? 

A pénztárcánkat leginkább érintő terület értelemszerűen a hűtés és a fűtés beállítása. A fűtést persze eddig is be lehetett programozni már viszonylag egyszerű és olcsó termosztátokkal, az okosház rendszere annyiban tud többet, hogy akár út közben megadhatjuk egy applikáción keresztül, hogy hány fok várjon otthon. 

Hasonlóképpen be lehet állítani, hogy amikor elmegyünk hazulról, a rendszer kapcsolja ki azokat az eszközöket, melyek csak feleslegesen fogyasztják az áramot. (Ennek klasszikus esete a tévé, amit a legtöbben stand by üzemmódban hagyunk.) 

Az intelligens rendszer képes arra, hogy lekapcsolja a villanyt, ha úgy érzékeli, hogy arra nincs szükség, ami jól jön azoknak, akik hajlamosak elindulást követően azon morfondírozni, hogy vajon nem felejtették-e égve valamelyik szobában a lámpákat. (Ezen sorok szerzője például közéjük tartozik…) 

Az sem rossz, hogy az okoskonnektorról leolvashatjuk, mennyit fogyasztanak éppen az abba bedugott eszközök, így simán lekapcsolhatjuk (akár távolról) a bennfelejtett töltőt. 

Ezek persze csak kiemelt példák, de talán érzékeltetik, milyen komoly előnyökkel járhat egy okosotthon. 

Fejlődő piac 

A piac nem meglepő módon hatalmas fejlődésen megy keresztül, egyre többen akarnak ilyen rendszert az otthonukba. Egy magyar startup, a Chameleon Smart Home adatai szerint a jelenleg évi 2,6 milliárd eurós európai piac 2020-ra már 14,1 milliárdos lesz, Magyarországon a következő években az éves növekedés elérheti az 59 százalékot – ami azért nem csekélység. 

A költségek mellett azonban ma még gondot jelent az is, hogy a gyártók zárt rendszereket szerelnek be a házakba, azaz ha az egyik mellett letettük a voksunk, akkor amellett ki kell tartani. 

Ha pedig váltani szeretnénk, akkor a teljes rendszert le kell cserélnünk, ami finoman szólva sem tűnik költséghatékony megoldásnak. (Éppen az előbb említett magyar cég dolgozik azon, hogy ez ne feltétlenül legyen így.) 

Lépések az okosotthon felé 

Ez eddig mind szép és jó, meg is jött a kedvünk a saját okosotthonhoz, szóval a következő kérdés az, hogyan lehet nekünk is ilyen. Az anyagi részét most ne firtassuk, hiszen nem turkálunk egymás pénztárcájában, de nyilvánvalóan egy ilyen rendszer kiépítése igényel némi megfontolást. 

Ha ezen túl vagyunk és döntésünk pozitív, akkor nem árt a következő lépéseket megfontolni. 

Kell egy szakértő 

Mivel komplex rendszerről van szó, nem érdemes alapos tájékozódás nélkül belevágni. Vannak persze mindenféle oldalak, tanácsot is számtalant találhatunk a neten, no és a gyártók is vadul kínálgatják a portékájukat. 

Azt azonban magunktól aligha tudjuk eldönteni, melyik a nekünk legideálisabb rendszer, mi az, amire feltétlenül szükségünk van és mi az, ami jól hangzik, de gyakorlati haszna számunkra kevés, azaz pénzkidobás. 

Jó ötletnek tűnik tehát egy szakember megbízása, aki egyrészt lefordítja nekünk magyarra a szakszöveget, másrészt tanácsot is ad abban, hogy mit szereltessünk be és mit ne. Ne adj isten még különböző lehetőségeket is felvillant. 

Hangoljuk össze a munkát 

Ez elsősorban új ház esetében fontos, hiszen kevés kínosabb dolog van annál, amikor a rendszer beszerelése közben derül ki, hogy valami nem ott vagy nem úgy van, mint ahol és ahogyan lennie kellene. 

Sok bosszúságot, időt és nem utolsósorban pénzt takaríthatunk meg magunknak, ha a rendszer beszerelését a teljes építkezés egyik fázisaként és nem különálló egységként kezeljük, ami „ráér majd a végén”. 

Gondolkodjunk előre 

Érdemes olyan gyártót választani, amelyik több rendszerrel is kompatibilis, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy a ma kiválasztott szisztéma 5 vagy 10 év múlva is megfelel majd az akkori vágyainknak. (Gondoljunk csak az 5 vagy 10 évvel ezelőtti mobiltelefonokra!) 

Legyünk előrelátók, mert könnyen eljöhet az idő, amikor át szeretnénk állni másik rendszerre, és aligha tesz majd minket boldoggá az, ha ezt egy viszonylag olcsóbb és egyszerűbb bővítés helyett csak teljes cserével tehetjük meg. 

Összességében tehát az okosházak rendszere egyelőre még meglehetősen gyerekcipőben jár Magyarországon, de a fejlődés hatalmas és töretlennek tűnik, tehát aki ma építkezik, az jól teszi, ha előre gondolkodik és ha esetleg most rögtön nem is akarja kiépíteni a rendszert, legalább a lehetőségét megteremti annak, hogy ne pár év múlva kelljen elölről kezdeni a folyamatot.

süti beállítások módosítása