Idén is lesz Év háza – kicsit másként

Immár 10. éve választja meg a szakma az év házát, aminek lényege nem is elsősorban a félmillió forintos kategóriadíj, hanem a vele járó szakmai elismerés. Mert micsoda büszkeség díjnyertes házban lakni, nem? Idén ráadásul újabb kategóriával is bővül a paletta.

ev_haza_2018.jpg

Idén május 18-ig lehet pályázni az Év háza címre családi házzal, kis társasházzal, illetve újdonságként középületekkel is. A díj tíz év alatt visszavonhatatlanul a magyar építészet egyik nagy eseményévé vált. 

Olyannyira fontos a szakmaiság, hogy a pályázat kurátora szerint ez az egész kiválasztás egyik legfontosabb alapelve, ami szerintem komoly pozitívum, hiszen fontos, hogy egy ilyen súlyú díj odaítélését ne befolyásolják más tényezők. 

„Nem túlzás, hogy az Év háza zsűrije az egyik legrangosabb szakmai grémium a hazai díjak és pályázatok vonatkozásában. Ennek garanciájaként a legjelentősebb építész szakmai szervezetek vezetői mellé, minden évben meghívást kapnak az előző évben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is” - hangsúlyozta Szoják Balázs építész. 

Idén először a családi házak, nyaralók és maximum 4 lakásos lakóépületek mellett középületeket is díjaznak. A cél olyan példákat állítani a szakma elé, melyek esztétikai, környezeti és gazdasági szempontból is utat mutathatnak. 

A szakmaiságot erősíti, hogy a szakmai partnerek között ott van a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a BM Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkársága, valamint a Magyar Művészeti Akadémia. 

Az eddig említett díjak mellett több különdíjat is kiosztanak, például a Magyar Építész Kamara, vagy éppen a Magyar Építőművészek Szövetsége elismerését. 

A környezettudatosság egyre fontosabb lesz, a „Zöld ház-energiahatékonyság” különdíjat a Xella Magyarország Kft. biztosítja. Érdekes, hogy az Ytong az idei pályázat főtámogatója, az amúgy hagyományos tégla falazóelemek uralta családi házas piacon. 

Összességében tehát itt egy lassan hagyománnyá nemesülő kezdeményezés és ahogyan az országon jártában szétnéz az ember – hát van még hova példát mutatni… 

Amit még érdemes tudni a pályázatról, az az, hogy a beadási határidő 2018. május 18. (délután 3 óra, ha egészen precíz szeretnék lenni), az eredményhirdetés és díjkiosztás pedig október elsején, az Építészet Világnapján lesz. Pályázni a neten a www.evhaza.hu oldalon lehet.